Search by category:
Egyéb kategória

Matovič 500 eurót adna mindenkinek, aki részt vesz a választáson

Matovič 500 eurót adna mindenkinek, aki részt vesz a választáson

Kulcsár Péter

2023. 02. 14., k – 14:43

Igor Matovič (OĽaNO) egy új törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, melynek lényege, hogy az állampolgárok 500 eurós jutalmat kapnának a parlamenti választáson való részvételért.

Amennyiben a törvényt elfogadják, már a szeptemberi előre hozott választáson érvénybe léphet, bár erre jelenleg rendkívül kicsi az esély.

A jutalmat a belügyminisztérium fizetné ki a postai szolgáltatásokról szóló törvény univerzális szolgáltatásokra vonatkozó része alapján.

Az OĽaNO ezt megelőzően azt javasolta, hogy a választáson résztvevők kapjanak 10 százalékos engedményt az államnak fizetett díjakból.

A parlament azonban az indítványt a keddi ülésen elutasította, a 139 jelenlévő képviselő közül csak 65-en szavaztak mellette, így nem került második olvasatba. Matovič párttársa, Milan Vetrák azt mondta, jobban szeretné, ha az eredeti módosítást fogadnák el, az egykori kormányfő és pénzügyminiszter ötletét „radikális megoldásnak” minősítette.

Mindezekből az látszik, hogy valószínűleg Matovič törvényjavaslatát szintúgy el fogják utasítani.

Read More

Post Comment