Search by category:
Egyéb kategória

MOST-HÍD 2023 néven újból megalakult a Híd, elnökévé Sólymos Lászlót választották

MOST-HÍD 2023 néven újból megalakult a Híd, elnökévé Sólymos Lászlót választották

Kulcsár Péter

2023. 05. 18., cs – 16:37

Miután kiléptek a Szövetségből, csütörtökön Pozsonyban tartotta közgyűlését a Híd, ahol ismét önálló pártként alakultak újjá. Mikuláš Dzurinda Kékek – Európai Szlovákia nevű pártjával indulnak közösen a parlameni választáson.

A régi-új párt alelnökei Agócs Attila, Fülek polgármestere, Rigó Konrád, aki eddig a Szövetségen belül a Híd-platformot vezette, a ruszin nemzetiségű Peter Krajňák, Eperjes megyei képviselő, és Ozsvald Erzsébet, Pozsony megye alelnöke.

A párt nevében ugyan szerepel a 2023-as szám, de ezt a nyilvános kommunikációban nem használják majd. Erre azért van szükség, mert egy korában bejegyzett politikai szubjektum nevét nem kaphatja meg egy másik párt, a Szövetség 2021-es létrejöttével pedig a korábban létezett Híd párt megszűnt. Most a Híd 2023 formáció létrejöttéhez a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget (MKDSZ) nevezték át. A Szövetség vezetése ugyanakkor nem ismeri el, hogy a Híd testületileg távozott volna a pártból, szerintük ugyanis csak a Híd-platform néhány tagja hagyta ott őket, nem az egész formáció.

Sólymos a közgyűlés után bejelentette, stratégiai együttműködésbe kezdenek Mikuláš Dzurinda Kékek – Európai Szlovákia nevű pártjával, de további pártok felé is nyitottak.

A Híd azért döntött a Szövetségből való távozás mellett, mert a párt MKP-platformja a választási listára vette Gyimesi Györgyöt.

A Híd közgyűlésén egy politikai nyilatkozatot is elfogadtak, amelynek a szövegét az alábbiakban olvashatják:

Read More

Post Comment