Valér Miko és zenekarának kifinomult játéka egyszerre volt atmoszférikus, miközben végig megmaradtak a klasszikus zene és a jazz talaján. Valér Mikó zongoraművészt Pavol Bereza gitáros kísérte, a doboknál Igor Sabo foglalt helyet, Martin Gašpar pedig basszusgitáron kísért. A klasszikus hangszerelésű zene inkább hideg tónusú volt, melytől időnként libabőröztünk és türelmetlenül vártuk a mondanivaló nagy egészének kirajzolódását. A hirtelen ritmusváltások, a megszokott négy negyed és nyolcad ritmusokkal való folyamatos játék végig fenntartotta a nézők figyelmét, akik az egyes dalok között élénk tapssal és hangos huhogással éljenezték a zenészeket.

Megszólalásuk egy nagy egésznek hatott, még akkor is, amikor nem volt egyértelmű a hangszerek egybecsengése és látszólag mindenki össze-vissza játszott. Az időnként elhangzó zongora- és gitárszólók kiemelkedtek a dalokból, amiket a közönséggel együtt a zenekar többi tagja is mind áhitattal figyeltek.

„Azt tanácsolnám a mai fiataloknak, hogy jó zenét hallgassanak, olyan zenét, ami nem hétköznapi, hanem szívből játszanak és komponálnak benne a zenészek, nem csak klisés dolgokat csinálnak, ami már volt, hanem valami eredetit”

– mondta el lapunknak Valér Miko zenekarvezető.

„Egy zenésznek várnia kell arra a pillanatra, amikor eszébe jut valami új dallam, motívum. Egy olyan momentumra, ami inspirálja őket. Ennek nem kell feltétlenül egy zenének lennie, ez lehet egy különleges tapasztalat, természet által ihletett, vagy párkapcsolati helyzet, akár barátok közti szituáció, vagy egy egyszeri véletlen, amiből aztán meríthet. Ha sikerül elkapniuk azt a különleges pillanatot dallam formájában, akkor vegyék fel a hangszerükön, vagy énekeljék fel. Amikor visszatérnek ehhez az ötlethez, akkor dolgozzanak vele tovább, komponálják meg és dolgozzák ki az ötletet. Ez a legeredetibb útja annak, hogy valami autentikusat, egyedit alkossunk. Az, hogy valami autentikus legyen, nagyon fontos, ne másoljunk más zenészeket”

– jegyezte meg, majd hozzátette, hogy ez egy hosszú út eljutni idáig, de ha egy dallam a szívből jön, akkor megtalálhatjuk az egyéni hangunkat.

A teljes átéléssel előadott számok nem tűntek másnak, mint egy normális, hétköznapi csoda jelenségének, tiszta tehetségek egyenes megmutatkozásának, ami mégis egy egyszeri és különleges élmény, akár a hófödte hegycsúcsok csodálata, az éjjeli égbolt kémlelése, vagy a végtelen tenger szemlélése, úgy hatott ez a zene is: adva egy biztos, távoli fókuszt az oly békés horizontnak.