Mire vágynak és várnak az emberek?
2024. 02. 05., h – 19:29
A szeptemberi előre hozott választástól több mint négy hónap telt el. A szlovák parlamentben – a meggondolatlanul elfogadott, nem releváns és teljesíthetetlen állami költségvetés után – egyetlen témán „dolgozik” a 150 tagú törvényhozás: a büntető törvénykönyv módosításán és az azzal szorosan összefüggő Különleges Ügyészség indokolatlan megszüntetésén. Az emberek ismét az utcákra vonultak. A múlt csütörtöki fővárosi tüntetésen mintegy 30 ezren jelentek meg, és most sem csak Pozsonyban, hanem külföldön és több szlovákiai városban is tiltakoztak. Örvendetes, hogy Érsekújvár után Dunaszerdahely is csatlakozott a kormányellenes tüntetéshez. Mindkét helyen szónokoltak magyarul is, idézték az 1989-es eseményeket. Felszólalt Jaroslav Spišiak volt országos rendőrfőkapitány, aki emlékeztetett arra: Dunaszerdahelyen nagyon jól ismerik az emberek, milyen a maffiával együtt élni, milyen veszélyeket hozhat magával a büntető törvénykönyv és az elévülési idő változtatása.
Aki nem közömbös Szlovákia jövőjét illetően, az tudja és érti, miért a legfontosabb a Smernek megváltoztatni a jogrend egyik fő elemét. Azt is tudja, mi a különbség az autokrácia és a demokrácia között.
Az idősebbek emlékeznek még, milyen rendszer volt Csehszlovákiában és Közép-Kelet-Európában a múlt század nyolcvanas éveinek végéig. A negyedik Fico-kormány most azon munkálkodik, hogy visszahozza a rendszerváltozás előtti állapotokat Szlovákiában, s azzal vádolják a parlamenti ellenzéket, hogy ők – mármint a parlamenti ellenzék – teszik tönkre a jogállamot és a demokráciát. Ezt a fordított beszédet ép elme nem fogadhatja el!
Ezért vonul az utcára az átlagpolgárok egyre nagyobb tömege, hogy megmentse azokat a társadalmi értékeket, amelyeket, ha keservesen is, de kiharcoltunk a hataloméhes autokratív kormányok ellenére. Egy országvezetés nem lehet csupán egyetlen társadalmi embercsoport vezetője. Jó ideje benne vagyunk a NATO-ban és az Európai Unióban. S ez nemcsak jogokkal és a támogatások élvezetével jár, hanem kötelességekkel is. Ha 1998-ban Dzurindáék nem vetnek véget Mečiar egyeduralmának kis országunkban, akkor most nem lennénk ott, ahol vagyunk. El kellene azonban gondolkodnunk azon, léptünk-e előbbre a mečiarizmus megdöntése után. Én azt gondolom, hogy igen, de egyben azt is, hogy 2006-tól a három Fico-kormány és Matovičék országos ügyetlenkedése után – az Ódor-kormány öt és fél hónapos megnyugtató kormányzása befejeztével – veszélyes balkanyart vettünk újra, jól ismert emberekkel. A 2018-ban megérdemelten megbukott harmadik Fico-kormány negyedszer is megkaparintotta a hatalmat, és útban van az egypártrenszer újbóli bevezetéséhez. Az 1989-es rendszerváltás után ezt már egyszer 2006-tól 2010-ig az első smeres kormány bemutatta. Aki emlékszik, tudja, mit műveltek.
Egyszer régen, amikor arról folyt a vita, hogy jó lenne már egy nyugodt, igazságos országban élni, én akkor azt mondtam, hogy ez csak akkor lesz, ha minden polgár egyenlő lesz a törvény előtt, s mindenkinek jut a jóból is, és ne csak egy, az állandóan a hatalmát fitogtató politikai erő tartsa félelemben és bizonytalanságban a csak élni, dolgozni, az életnek örülni vágyó, egyszerű embereket.
Annak, hogy két magyarlakta város is csatlakozott a kormányellenes tüntetésekhez, fontos üzenete van. Érdemes elgondolkodni Hunčík Péter szavain, aki a dunaszerdahelyi megmozduláson hangsúlyozta a demokrácia fontosságát, ami közös ügyünk, nem magyar és nem szlovák, hanem mindannyiunk közös ügye. Az érsekújváriak pedig összetartásra, rendszeres tiltakozásra buzdítanak. A szervezők szerint ez egyfajta terápia a viszontagságos időkben, és így adnak hangot annak, hogy a végsőkig kitartanak. Bízzunk benne, hogy a terápia sikeres lesz, és előbb-utóbb meggyógyulhat az ország!
