Search by category:
Egyéb kategória

Kassán a PPA elé vonultak, az ukrán határon pedig a forgalmat blokkolták a szlovák mezőgazdászok

Kassán a PPA elé vonultak, az ukrán határon pedig a forgalmat blokkolták a szlovák mezőgazdászok

Németi Róbert

2024. 02. 19., h – 13:32

Kassa/Felsőnémeti |

Hétfő délelőtt az ország számos pontjában, köztük Kassán és az onnan mintegy 100 kilométerre található Felsőnémetiben, a szlovák–ukrán határátkelőhely előtt is tiltakoztak a szlovák mezőgazdászok. Míg az ország második legnagyobb városában elsősorban az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) tétlensége miatt vonultak fel traktoraikkal a gazdák, addig a határátkelőnél az ukrán gabona behozatala miatt blokkolták traktoraikkal a forgalmat. 

A kassai tüntetésen nagyjából húsz traktorista jelent meg. A reggel tízkor kezdődött megmozdulás résztvevői a Kassához közeli Enyickéről indultak rendőri kísérettel, majd a Moldavská úton székelő PPA épülete előtt pár perc erejéig egy konvojként hangos dudálással adtak hangot felháborodásuknak.

Ahogy azt szerkesztőségünknek a tüntető jellegű felvonulás kezdete előtt Maroš Kuruc kassai mezőgazdász, a megmozdulás egyik helyi szervezője elmondta, a PPA tétlenségére, az úniós támogatások kifizetésének több hónapos késedelmére, valamint az Európában végbemenő, a mezőgazdaságot érintő problémákra szeretnék felhívni a figyelmet.

„Kiállunk az európai mezőgazdászok mellett, hiszen ők is a mi jogainkért harcolnak. De nem csak az ukrán gabonabehozatal jelent gondot, hanem az is, hogy nekünk kelet-szlovákiai gazdáknak hatalmas gondot okoz az Agrárkifizető Ügynökség tétlensége, hiszen míg az elmúlt tizenkilenc évben szinte egyszer sem késett a támogatások kifizetése, a múlt év decemberére ígért támogatásokból még szinte semmit sem láttunk. A hazai gazdáknak már szó szerint egzisztenciális gondjaik vannak, nem tudják fizetni a gépekre felvett kölcsönöket, a lízinget, ennek ellenére még azt sem tudjuk, mikor kapjuk meg az ígért támogatásokat. Éppen ezért hoztuk azt a döntést, hogy egy konvojként indulunk el a városközpontba, hogy a PPA épülete előtt hangos dudálással és a traktorok bőgő hangjával hívjuk fel a kialakult helyzetért felelősek figyelmét. Bízunk benne, hogy meghallják a követeléseinket” – mondta lapunknak Maroš Kuruc. A tiltakozó gazdák ezzel egyidőben elzárták a felsőnémeti határátkelőhöz vezető utat is.  Az Ukrajnából érkező teherautók bejutásának megakadályozása céljából szervezett tüntetésen a zempléni gazdák képviselői, a kis- és családi gazdaságok, valamint a fiatal gazdák is részt vettek. A blokádot délután egy órakor feloszlatták, azonban a gazdák folytatódó megmozdulásai miatt e héten csütörtökön újabb útlezárásokra, blokádokra és egyéb forgalmi korlátozásokra kell számítani.

Read More

Post Comment