A Center for Climate Integrity (CCI) environmentális érdekvédelmi csoport új tanulmánya szerint az olajipar és a petrokémiai ipar már az 1950-es években, tehát röviddel azután, hogy a műanyag termékek könnyen elérhetővé váltak a fogyasztói piacon, az egyszerhasználatos műanyag termékek gyártására kezdtek összpontosítani, hogy maximalizálják nyereségeiket. Akkoriban még azzal érveltek, hogy a műanyag biológiailag inert, tehát nem károsítja a természetet, így hát nem gond, ha rövid használat után ezek a tárgyak a hulladéklerakókban végzik rövid életüket. De mivel óriási mennyiségű műanyag kezdett felhalmozódni a szeméttelepeken, a fogyasztók és a gyártók is hamar szembesültek a műanyag termékek problémájával, azaz azzal, hogy mit is tegyünk a sok szeméttel. A sok műanyaghulladék nemcsak csúfította a környezetet, hanem a sok szemét a nyersanyagok pazarlására is rámutatott, hiszen azt a sok, rövid életű műanyag tárgyat, ami a szemétdombon végezte, valamiből elő is kellett állítani.

Így hát, miután az átlagpolgárok rájöttek, hogy itt valami gond van, lett igény arra, hogy a műanyaggyártókat szabályozzák, és gyorsan megjelentek az erre vonatkozó első törvényjavaslatok. De a nagyvállalatok, azoknak részvényesei és tulajdonosai igényei ugyanúgy többet értek az átlagpolgár igényeinél, mint valaha a királyok, császárok és nemesek igényei is többet értek az alattvalók és jobbágyok igényeinél. Tehát az olaj- és műanyagipar képviselői gyorsan kitaláltak egy kampányt, amivel egyrészt az általuk gyártott végtermékért való felelősséget ráhárították a fogyasztóra, másrészt egy illúziót hoztak létre, miszerint a műanyag újrahasznosítható – és megszületett a recikláció fogalma.

De a CCI tanulmányában idézett, az olaj- és műanyagiparból származó belső iratok szerint az ipar képviselői tudták, hogy a recikláció nem hatékony sem gazdasági, sem energetikai, sem environmentális szempontból, mivel a sok különböző típusú műanyag közül csak keveset lehet tényleg újrahasznosítani. Ennek ellenére nagy hangsúlyt fektettek a reciklációra, és számos kampányt indítottak, hogy meggyőzzék a lakosságot: van megoldás a sok szemétre, ami az ő nyereségeiket eredményezi.

Mára már tudjuk azt is, hogy a műanyag mikro- és nanoműanyagra bomlik le, ami lassan mindenhol megtalálható, az emberi testben is. Az eredmények félelmetesek. Az Új-mexikói Egyetem egyik friss tanulmányában 62 placentát vizsgáltak, és mindegyikben találtak mikroműanyag- részecskéket. Manapság a gyerekek mikroműanyaggal a testükben születnek.

Sajnos nagyon valószínűtlen, hogy egy öreg műanyag flakonból új műanyag flakont tudunk gyártani. Ugyanakkor a szelektív hulladékgyűjtés mindenképpen jó dolog, mivel így a szemétégetésnél optimális égést lehet beállítani, és a hulladékból legalább energiát lehet nyerni, ám maga a recikláció sajnos minimálisan hatékony. A szilárd műanyag hulladék problémájának megoldására csak egy mód létezik: drasztikusan kell csökkenteni az egyszerhasználatos műanyagot. Így kevesebb szemét is alakul ki, és kevesebb értékes olajat is pazarolnánk el annak előállítására.

De ismét csak ott tartunk, hogy a nagyvállalatok kapzsisága minden mást túlszárnyal. Ez csak akkor fog megváltozni, ha a fogyasztók, fogyasztói érdekvédelmi csoportok, környezetvédők és kutatók összefognak az ipar és a lobbisták ellen, és beperlik az olaj- és műanyagipart. Egyre több a bizonyíték ellenük, hogy tudatosan veszélyeztetik az ember és az egész bioszféra egészségét. Ezen nagyvállalatok felelősségre vonása és megbüntetése mindannyiunk érdeke.

Ideje felkelni, mert sürget az idő. Ne legyünk tovább az olajipar rabjai!