Search by category:
Egyéb kategória

ENSZ: az izraeli erők szisztematikusan akadályozzák a humanitárius konvojok Gázába jutását

ENSZ: az izraeli erők szisztematikusan akadályozzák a humanitárius konvojok Gázába jutását

Mészáros Richárd

2024. 02. 27., k – 19:10

Az izraeli erők szisztematikusan akadályozzák az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) keddi közleménye szerint, hogy a Gázai övezetben élő rászorulók humanitárius segélyekhez jussanak.

Jens Laerke, az OCHA szóvivője azt közölte, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált az egészségügyi evakuáció az övezet északi részéből, ahová a segélyszállítmányokat sem lehet már szerinte célba juttatni.

Elmondta azt is, hogy a múlt hét végén egy, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és a palesztin vörösfélhold közös, a hán-júniszi al-Amal kórházban lévő betegek elszállítására indított segélykonvoját az izraeli csapatok órákra feltartóztatták, a mentőket pedig őrizetbe vették, noha az ő személyes adataikat korábban leadták a hatóságoknak.

„És nem elszigetelt esetről van szó” – húzta alá Laerke, kiemelve: a segélymunkások „elfogadhatatlan veszélyeknek vannak kitéve, melyeket el lehetne kerülni”.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Izraelnek kötelessége biztonságos átvonulást nyújtani a humanitárius segélykonvojoknak, emlékeztetve arra, hogy a fegyveres őrök nélkül haladó teherautókat a gázaiak nem ritkán megtámadják.

„Az elkeseredett emberek azt veszik el, amit csak tudnak” – jelentette ki ezzel kapcsolatban Laerke, hozzátéve, hogy tapasztalataik szerint megjelentek a térségben a bűnbandák is, melyek a feketepiacon igyekeznek továbbadni a megszerzett segélycsomagokat.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint az izraeli erők az utóbbi hetekben visszafordítottak minden, az övezet északi része felé tartó segélykonvojt, utoljára január 23-án engedélyezték a térségbe a bejutást, ám már akkor előfordult, hogy az engedéllyel bejutott konvojokat is célba vették az izraeli csapatok.

A palesztin vörösfélhold bejelentette, hogy 48 órára felfüggeszti működését a Gázai övezetben, mert az izraeli erők nem hajlandók garantálni dolgozói biztonságát.

Read More

Post Comment