Search by category:
Egyéb kategória

Van értelme a V4-nek?

Van értelme a V4-nek?

Kulcsár Péter

2024. 02. 28., sze – 18:52

A visegrádi négyek találkozója Prágában úgy tűnik, Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök számára ezúttal „izgalmas” volt. Szó szerint. A két kormányfő az esemény után tett beszámolója szerint élvezte az intellektuális vitát, és kihívásnak tekintette, hogy a Prága–Varsó tengellyel az Ukrajna elleni agresszióról párbeszédet folytathat.

A cseh miniszterelnök célja pont ez lehetett az esemény megtartásával, hogy megmaradjon a dialógus négyük közt. Mindez annak ellenére, hogy többen az utolsó percben halasztásra kérték Fico hétvégi megjegyzései miatt, amivel a Párizsban tartott, Macron-féle Ukrajna-csúcsot kezelte, illetve a kétéves inváziós évfordulón mondott oroszbarát beszéde miatt.

Petr Fiala cseh és Donald Tusk lengyel kormányfő mégis úgy volt vele, hogy jobb, ha közelről látják a két közép-európai Putyin-Verstehert. A német belpolitikában hívták így 2022-ig azokat, akik az oroszbarát álláspontot vitték, a „Putyinmegértők”. Persze java részük különböző anyagi ellentételezésben részesült felügyelőbizottságokon keresztül vagy egyéb módon, mint az utólag kiderült.

Külön bilaterális beszélgetést tartott a cseh–lengyel páros a négyes előtt, és már ott elmondták a sajtónak, hogy ők egyetértenek abban, hogyan kell az oroszokat kezelni. A cseh kormány állt az élére annak az uniós kezdeményezésnek, hogy lőszert vásároljanak harmadik országokból Ukrajna számára, ha már az EU-n belül nem sikerült az 1 millió töltényt legyártani a vállalt márciusi határidőig. Tusk nemrég magát Kijev legnagyobb barátjának titulálta, bár még tartozik a lengyel–ukrán határon zajló traktoros demonstráció felszámolásával.

Fico megválasztásától kezdve hangosan lépett bele a háborús narratívákba, viszont úgy tűnik, boldogan hagyja hadügyminiszterét fegyverkereskedni az ukránokkal, tehát azért a bevételnek nem ellensége az ideológia. Hogy csak a hazai szavazóknak szól-e ez a nagy orosz-megértés? Taktikázás ez Budapesttel? Az alaphelyzet más, hiszen az eurózónatag Szlovákia kisebb mozgástérrel rendelkezik az EU-ban, illetve az új kormány se hagyhatja az ablakban az uniós pénzeket, tehát egy lengyel–magyar példához hasonló kifizetési felfüggesztést 2024-ben aligha mernek bevállalni, pusztán a költségvetés stabilitása miatt. (Ezért kéne még most fellépnie az Európai Bizottságnak azért, hogy a büntető törvénykönyvi és igazságszolgáltatási reformokat megvizsgálják az európai alapjogi charta értékei fényében.)

A V4-találkozón érdekes párbeszéd lehetett a felek közt: vajon ilyenkor mennyire merik a titkos információkat egymás szemébe vágni? Korrupcióra utalni, vagy más orosz kapcsolatokra, amelyek nem ideológiai természetűek? Mindenesetre kérdésként maradt meg a négy kormányfőben, hogy van-e most értelme a V4-nek: amíg más, kisebb témákban működhet, addig persze működtetni kell, kellene, bár ezekhez is hiányzik az intézményesítés, az pedig most politikailag lehetetlen.

Így valószínűleg megmarad a mostani langyos szinten, elketyeg a V4, ahogy eddig is elketyegett.

Read More

Post Comment