A női bajnokság harmadik bronzmeccse miatt (VKP–Žilina 3:2) szerda este szokatlanul későn, 8 órakor kezdődött a férfidöntő újabb találkozója: a négy győzelemig tartó sorozat 2:2-es állásánál azt kellett eldönteni, melyik gárda szerzi meg a meccslabdát, és kerül egészen közel a bajnoki címhez.

A felújított Gopass Arénában szépszámú közönség jött össze. Mindkét tábor felszerelkezett dobokkal, amelyekkel időnként kisebb párbajt is vívtak. A pozsonyi szurkolókat a szpíker – aki például a köztévének is dolgozik – is űzte-hajtotta, néha már-már idegesítően harsányan, a legkisebb hátrányban is verkliként ismételve a „For-dí-tunk, fordítunk (óó-to-čí-me)” dallamos rigmust. A VKP-fanok viszont vevők voltak a vezénylésére, így összességében kellemes meccshangulat uralkodott a lelátón, ahol minden korosztály képviseltette magát. Idősebb urak egy csoportja a meccs előtti himnuszéneklésben is bizonyított, katonás ritmusban majd másfél sorral megelőzték a végére a hangfalakból szóló felvételt – amely tévedésből pár taktus erejéig az első időkérés után ismét megszólalt. „Mi van, megjött a csarnokba az SNS?” – nevetett azonnal az egyik néző.

Az említett időkérés a VKP-edző Robin Pělucha nevéhez fűződött, aki a hármpontosra növő komáromi előnyre reagált. A pozsonyiak fordítottak is az első szett hajrájára, de Sánta János és Peter Mlynarčík nehéz helyzetekből is pontot csináltak, így végül a piros-fehéreknél volt az előny (22:25, 0:1). A második játszma felétől azonban a pozsonyiak akarata érvényesült, és simán hozták a játékrészt (25:17).

František Ogurčák, a komáromiak edzője a menet közben lecserélt játékosoknak is higgadtan magyarázott – de amint a meccs után azt lapunknak Pati Nagy-Simon, a csapat egyik liberója elárulta, a rövid szünetben azért felemelte a hangját: „Kiabálva el lett mondva mindenkinek, hogy csapatként kell játszani. Mindenkinek a saját dolgával is kell törődnie, de egyszerre, csapatként is kell dolgoznunk. Összeszedtük magunkat, ez volt szerintem a döntő.”

Az intelmek valóban látványos javulást eredményeztek a vendégek játékában, akik a harmadik szettet ellentmondást nem tűrően kezdték. Emanuel Kohút bivalyerős, ugyanakkor nyesett szerváiból a pozsonyiak nem tudtak hatékony támadásokat építeni, így gyorsan 0:5 állt az eredményjelzőn. 4:12 után már csak a pontkülönbség volt kérdéses a játszmában (végül 15:25 lett – 1:2). 

A negyedik szett pedig vérbeli döntőhöz illő izgalmakat, hibákat, de szép megoldásokat, hosszabb labdameneteket is hozott. A szpíker egy eredménytelen komáromi challenge után úgy kiabált, mintha a videózás a szettlabdáról lett volna hivatott dönteni, de a komáromiakat ez sem zavarta meg. A legfontosabb pillanatokban jobban koncentráltak, Marek Gergely blokkja, majd ravasz ejtése után végül ismét egy gyönyörű blokkal rögtön az első meccslabdájukat értékesítették Százvai Ádámék (21:25, 1:3).

„Az előző napi edzés alapján, bevallom őszintén, nem úgy éreztük, hogy itt ma csak mi nyerhetünk. De ma egy új nap volt – válaszolta a magabiztosságot firtató felvetésünkre Sánta János, aki végigjátszotta a találkozót. – Egy szettet leszámítva összeszedettek voltunk, végig jó együttes teljesítményt nyújtottunk. Jól éreztem magam a pályán, már az előző napi edzésen is úgy tűnt, jó formában vagyok. Kellett is ez a magabiztosság ma.”

A komáromiak győzelme azt jelenti, 3:2-re átvették a vezetést a sorozatban, azaz szombaton (19.30), a döntő hatodik találkozóján meccslabdájuk van, és letaszíthatják a trónról a címvédőt.

„Már a hét elején mondogattuk egymásnak, hogy otthon ünnepelhetnénk. De nagyon nehéz meccs lesz a szombati, a VKP-nak már nem lesz veszítenivalója, valószínűleg sokkal nehezebb lesz győzni, mint most. Ki kell pihenni magunkat, felkészülni, és ugyanilyen jó, ha nem jobb teljesítményt nyújtani” – tette hozzá Sánta. Szavaival Pati-Nagy is egyetértett: „Nem szabad beleélni magunkat, hogy megnyerhetjük a sorozatot. A pozsonyi nagyon jó csapat, tudnak remekül játszani. Meglátjuk, kinek milyen napja lesz, reméljük, nekünk lesz a jobb.”