Search by category:
Egyéb kategória

Múzeumban szavazhatnak Homonnán

Múzeumban szavazhatnak Homonnán

Károly Zsolt

2024. 06. 08., szo – 13:09

Homonna |

Homonnán (Humenné) a polgárok a Vihorlatské Múzeumnak otthont adó reneszánsz kastélyban is szavaznak. A 11-es számú szavazókörben több mint 2000 választópolgár van regisztrálva. Mint Anna Kostrejová, a választási bizottság elnöke a hírügynökségnek elmondta, az emberek fokozatosan érkeznek, reggel mintegy 250 borítékot adtak ki.

„Az az érzésem, hogy eddig olyan emberek voltak itt, akik ismerik a körzetet. Amikor jönnek, körülnéznek, mert végül is ez egy történelmi épület. Egyelőre inkább az idősebb szavazók jönnek, a fiatalabbakat később várjuk” 

– mondta, hozzátéve, hogy reggel a templomban tartott mise után többen jöttek el szavazni. 

Eddig békésnek értékeli a választási folyamatot.

„Érdekes a kastély, jó helyen van, a város közepén” 

– értékelte Valéria Hnátová, aki férjével és kutyájukkal, Falkkal együtt szavazott a kastélyban lévő helyiségben.

Zuzana Koščová igazgató szerint az, hogy a választások a Vihorlatské Múzeum helyiségeiben zajlanak, nem befolyásolja a múzeum tevékenységét és működését.

„A szokásos módon, 14 órától nyitva vagyunk, a kastélyban és a szabadtéri múzeumban lévő kiállítások a látogatók rendelkezésére állnak. Hétvégén látogatottabb a múzeum” 

– tette hozzá Koščová.

(TASR)

Read More

Post Comment