Search by category:
Egyéb kategória

Naplementék a telefonban

Naplementék a telefonban

Mészáros Richárd

2024. 07. 06., szo – 10:02

Kedves kis hétvégi házikónk teraszáról pompás kilátás nyílik a Dunakanyarra.

Az első nyarak estéit előszeretettel töltöttem azzal, hogy igyekeztem lencsevégre kapni a naplementét. Kedves szomszédaink életében a naplementenézés már évtizedek óta fix esti program. Emlékszem, pontosan meg tudták mondani, melyik nap, melyik dombnál búcsúzik a nap.
Közben arra is figyelmeztettek, hogy ez egy bensőséges program. Tapasztalták, hogy bár a Nap és a kertiszék is ugyanaz, mégis minden naplemente egyedi.

Akkor jutott eszembe, hogy milyen nagyszerű lenne egy naplemente albumot készíteni. Ezt a tervemet gyorsan keresztülhúzta az élet, és ma már nem bánom. Valahányszor férjem mellé bújva és finom kis bor társaságában főműsoridőben nézni kezdtük az eget, megszólalt bennem a vágy: Azonnal telefon és fényképezni! Mivel azonban a nap nagy részét kertészkedéssel töltöttem, estére fáradtságom még azt sem engedte, hogy mindössze 9, a szobába vezető lépcsőt megtegyek, és ott a táskámból előhalásszam a telefonom. Eleinte bántam, hiszen itt van ez a csodaszép látvány, és nem tudom megörökíteni. Megörökíteni, mégis minek? Nagy valószínűséggel a naplemente szerény emberi léptékemhez képest örök lesz, hiszen minden bizonnyal túlél engem. És vajon mondhat-e egy kép mást és többet, mint az igazi megélés?

Talán te is jártál már úgy, hogy egész évben ácsingóztál a nyári vakáció után. Körbe-körbe mondogatva, hogy: Majd akkor pihenek. Majd akkor nyugis leszek. Majd akkor szép lesz az életem. Aztán azon kaptad magad, mint én. Minden nevezetesség feladat lett – ezt is látni és fényképezni kell. Ki kell maxolni a kirándulást, mindent meg kell nézni, ha már egyszer ilyen messzire utaztunk. Rendszerint fáradtabban érkeztem vissza a nyaralásról, mint előtte. Akkor meg mi értelme volt? Ráadásul a fényképeket visszanézve, a legtöbb helyszín csak egy ködös kép volt a fejemben. Aha, valami rémlik! Automata vezérlésben túl akarunk jutni még a „jó” élményeken is, és csak egyetlen cél lebeg előttünk: A következő…

Még így leírva/olvasva is érződik a hajszoltság. Talán, mert annyira más minőségű, az, amikor tudatosan jelen vagyunk az életünk pillanataiban. Milyen lenne átélni, megélni és ténylegesen jelen lenni a nyári élmények során? Pl. a naplemente lelket simogató látványában, fagyizás közben, a kék eget bámulva, lábat lógatva és virágokat csodálva, érezve a puha füvet a talpak alatt, lassan lépkedve a jéghideg patakban, ezerrel tekerve a bringát vagy a kutyát simogatva. Engedni és belepihenni ezekbe a megélésekbe, anélkül, hogy feszítsen a sok teendő, a sürgetettség vagy a „lemaradunk valamiről” érzése.

Íme pár ötlet a nyárra, hogy feltöltődj és élvezd az életed!

Ebéd után beiktathatsz egy 10 perces szünetet, amit azzal töltesz, amire kedved van. Egyáltalán nem hírfolyamok görgetésére gondolok itt! Beiktathatsz egy rövid sétát, amikor csak sétálsz, közben nem telefonálsz, nem intézkedsz. Csak lassan lépkedsz, figyeled a mozgásod.

Semmittevés: az olaszok ebben „szakértők”. Persze nem kell azonnal háromórás sziesztára kivonni magad a családi és munkahelyi életből. Ezt bizonyára sokan zokon vennék. Talán megteszi az is, ha nem csinálsz semmit 10 percig. Minden feladat megvár majd, ezt garantálhatom. Talán csak jól esik észre venni a környezeted, a fákat, a virágokat, a kert hangjait, becsukni a szemed, nem tenni semmit, csak létezni.

Kibámulni a munkahelyeden az ablakon. Ezzel lassítod a tempód, nem pörögsz, csak szemlélődsz pár percig. Ahogy képes vagy figyelni apróságokra, úgy csendesednek el benned a kritikus gondolatok is.

Átélni a naplementét. Színek, hangok, illatok kavalkádja ez. Talán még beszélni sem kell, a csend is szólhat helyettünk.

Az élet apró örömeit és pillanatait gyakran elszalasztjuk a mindennapok rohanása közepette. Talán érdemes lenne néha megállni, és engedni, hogy a szépség és nyugalom belopózzon a napjainkba. Egy naplemente nem csupán egy fotóra való pillanat; inkább egy emlék, amit szívünkben őrzünk. Így talán érdemesebb lenne néha az élet apró kincseit az élés, és nem a megörökítés útján megismerni.

Mellár Mezei Anita
mindfulness-tanár

Read More

Post Comment