Sikeres azerbajdzsáni túrára készül a DAC
2024. 07. 24., sze – 17:34
Megkezdi idei európai kupaszereplését a DAC labdarúgócsapata. A sárga-kékek csütörtökön 18.30-kor az azerbajdzsáni Zira vendégei lesznek a Konferencialiga-selejtező 2. fordulójában.
A Zira rutintalannak számít a nemzetközi kupaporondon, 2017 és 2022 után idén harmadszor szerepel Európában, és csak az első alkalommal, a luxemburgi Differdange ellen tudott párharcot nyerni. A Baku külvárosában székelő csapat az előző szezonban ezüstérmesként zárt az azeri bajnokságban, hátránya tetemes, 25 pont volt az aranyérmes Qarabag mögött. Az új szezonban a DAC-cal ellentétben már játszott tétmeccset, az Európa-liga-selejtező első fordulójában az idegenbeli 1:0-s győzelem után otthon 2:1-re kikapott a Sheriff Tiraspoltól és végül tizenegyesekkel alulmaradt, így a Konferencialigába csúszott.
A DAC idén sorozatban hetedik alkalommal szerepel a nemzetközi porondon, és ezúttal csak a második fordulóban csatlakozott a selejtezős küzdelmekhez. A csallóközi csapat története során először csap össze Európában azeri csapattal, bár tavaly az 1. fordulóban is a Kaukázusba látogatott, ahol a hazai 2:1 után csalódást keltő teljesítményt nyújtott, és 2:0-s vereségével kiesett a georgiai Dila Gori ellen. „Nem szabad ugyanazt a hibát elkövetnünk, mint a legutóbbi szezon elején” – szögezte le Yhoan Andzouana, a DAC csapatkapitánya a klub szezonfelvezető sajtótájékoztatóján.
A DAC a Világi-érában a tavalyi fiaskót leszámítva csak egyszer, (2021-ben a Partizan ellen) nem jutott túl az első akadályon a nemzetközi porondon, míg a Dinamo Tbiliszi, a Cracovia, az FH Hanfarfjördur és a Cliftonville ellen sikeres párharcot vívott a szezon legelején.
Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője szerdán dél körül erős kerettel utazott el Azerbajdzsánba, ahová a csapattal tartott nagyjából negyven bérletes szurkoló is, akiknek a klub ingyenes utazást és meccsjegyet biztosított.
A 22 fős utazó keret három kapusból és tizenkilenc mezőnyjátékosból áll össze. A várakozásoknak megfelelően kimaradt a csapatból Balogh Norbert, Szendrei, Jürgens és Barisic, akik a nyári felkészülés során minimális számú, vagy leginkább nulla játékpercet kaptak. Ellenben elutazott Azerbajdzsánba az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó Trusa, a 15 éves Bősze Levente, valamint az összes nyári erősítés (Almási, Bajo, Bernát, Redzic, Tuboly) is. A dunaszerdahelyi delegáció repülőgépe szerdán 12.35-kor indult Pozsonyból, előtte még odahaza abszolválta a mérkőzés előtti edzését, így a meccs helyszínéül szolgáló Dalga Arénában nem gyakorolt.
A sárga-kékek a mérkőzés másnapján, pénteken nem haza, hanem egyenesen Kassára repülnek, hiszen vasárnap este ott kezdik meg Niké ligás szereplésüket.
Az azerbajdzsáni találkozó közép-európai idő szerint 18.30-kor kezdődik. Az UEFA első körben luxemburgi játékvezetőt nevezett a mérkőzésre, de tegnap már az északmacedón Kacsevszki neve szerepelt a hivatalos oldalon.
A találkozót a Dvojka élőben közvetíti. A Zira elleni visszavágót jövő csütörtökön 20.30-tól rendezik a MOL Arénában. Továbbjutás esetén az NK Osijek–Levadia Tallinn párharc győztese vár a DAC-ra a harmadik fordulóban.