Kritizálja az ellenzék Susko döntését, aki panasszal élt Dušan Kováčik ügyében
2024. 08. 07., sze – 20:13
Az ellenzéki pártok kritizálják Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszternek azt a döntését, hogy panaszt nyújtott be, és elrendelte Dušan Kováčík volt különleges ügyész szabadon bocsátását. Az ellenzék szerint ez azt bizonyítja, hogy a kormány a bűnözőket és a korrupt embereket segíti, és csak azzal törődik, hogy büntetlenséget biztosítson magának és a saját embereinek.
A PS szerint Dušan Kováčík különleges ügyészi neve az inkompetencia és a súlyos korrupciós ügyek szőnyeg alá söprésének szimbóluma. „Egyúttal annak a szimbóluma is, hogy korrupció miatt ítélték el az egyik legmagasabb beosztású tisztségviselőt, aki kapcsolatban áll a Smerrel, vagyis a neve a súlyos korrupció szimbóluma is” – mondta Zuzana Števulová (PS) parlamenti képviselő.
A PS szerint Kováčik azért kap jutalmat, mert szemet hunyt a Smer ügyei felett. „Fico ezzel azt üzente a Smerhez közel állóknak, hogy bármi történik is, ő gondoskodik róluk” – tette hozzá Števulová.
Viliam Karas, a KDH alelnöke rámutatott, Susko lépése azt mutatja, hogy a hatalom beavatkozik az igazságszolgáltatás döntéseibe, amit nagyon körültekintően és visszafogottan kellene tenni. A miniszternek azt a jogát nem kérdőjelezi meg, hogy panasszal éljen a gyanúsított érdekében, ha erre valóban van ok. „Hogy ezek az indokok fennállnak-e vagy sem, azt a független bíróság fogja eldönteni. Elvárnám azonban, hogy egy ilyen közérdeklődésre számot tartó esetben kiálljon a nyilvánosság elé, és megindokolja a döntését” – szögezte le Karas a KDH állásfoglalásában. Ha nem adnak magyarázatot, úgy tűnhet, hogy a miniszter azért nyújtott be panaszt, hogy a volt különleges ügyész büntetését felfüggesszék.
„Dušan Kováčik a Smer-kormány alatti korrupció, és a jogállamiság kudarcának megtestesítője” – hangsúlyozta Branislav Gröhling, az SaS elnöke. Kormány elleni tüntetésekre szólított fel, mivel a kabinet szerinte csak a bűnözőket, a maffiózókat segíti, és a korrupciót támogatja.
Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke kijelentette, az igazságügyi miniszter feladata az lenne, hogy biztosítsa az igazságszolgáltatás és a jogállam működését, de ennek épp ez ellenkezőjét teszi. „Ahelyett, hogy azzal törődne, hogy évekig állnak az ügyek a bíróságokon, és az állampolgárok gyakran meg se élik azok lezárását, ő azzal foglalkozik, hogy megmentsen egy kormánykoalícióhoz közel álló elítélt bűnözőt” – áll a pártelnök állásfoglalásában. Hozzátette, hogy a kormány jelöltjei a demokráciát fenyegetik, ezért felszólította az ellenzéki pártokat a polgári társadalom mozgósítására a demokrácia megmentéséért.
Boris Susko igazságügyi miniszter panasszal élt a jogerősen elítélt Dušan Kováčik volt különleges ügyész ügyében, és a Legfelsőbb Bíróság határozatának megszületéséig felfüggesztette az elítélt büntetésének végrehajtását. Ezt követően Kováčikot szerdán délután kiengedték a börtönből.