Az ügyeletesek egymás után veszik a hívásokat és intézkednek. Braňo sem kivétel. Felveszi a telefont és a szokásos módon jelentkezik: 

– Jó estét, itt a mentőszolgálat segélyhívó vonala. Miben segíthetek? 

– Jó estét – mondja egy nő rekedtes hangon. – Azért hívok, hogy közöljem önökkel: már hazahozhatják Gézát. 

– Gézát? Haza? – lepődik meg Braňo. 

– Igen. Délelőtt önök vitték be a kórházba. Most hívott, hogy az orvos azt mondta neki, mehet haza. 

– Asszonyom, a mentő nem taxi. Vagy eljön érte, vagy autóbusszal utazik haza – próbál érvelni Braňo. 

– Azt aztán nem. Önök vitték el, akkor szépen hozzák is haza – mondja a nő kioktató hangon, majd lecsapja a telefont. 

– Ma megint nem fogunk unatkozni az ügyelet alatt – jegyzi meg Braňo. 

Természetesen mentőt nem küldtünk, hogy a betegek hazaszállítsuk. Gézának magának kellett intéznie a szállítást. Azóta egyszer sem hívott bennünket sem ő, sem a hölgy. 

(Részlet Július Pavčo mentőorvos Príbehy nielen z tiesňovej linky 155 című könyvéből)