Barbora Turčanová, a Nyitra Menti Múzeum múzeumpedagógusa a megnyitón hangsúlyozta, hogy a vágsellyei tájházban, a megyei intézmény kihelyezett részlegén első alkalommal élesztették fel az aratási hagyományokat. Később több hasonló rendezvényt is terveznek. 

„Egykor én is masináztam!”

Patrícia Žáčiková a múzeum igazgatója a rendezvényen az egykor használatos szerszámokról és aratási szokásokról kérdezte az egykori aratómunkásokat. Valkházáról érkezett asszonyok mutatták be a virágokkal is ékesített aratási koszorú elkészítísének teljes folyamatát. A vágsellyei tájház udvarán találkoztunk a 78 éves zsérei Bencz Ilonával aki elmondta, ennél jóval szerényebb körülmények között zajlott az aratás és az ünnepség a falujukban. 

„Büszke vagyok arra, hogy én még egykor masináztam. Amikor már össze voltak kötve a kévék, mindig volt egy férfi, aki dobálta be a masinába a széjjel szedett kévét. A kévék bontása volt az én dolgom volt, a kötővel nekem kellett bajlódnom” 

– mondta Ilona néni. A hagyományőrző csoportban rajta kívül több családtag is akadt a zenészek között. Előrehaladott kora ellenére frissen ropta a karikás táncot. Nem kell tartania az utánpótlástól sem, hiszen a zsérei népviseletbe öltözött csoport tagja közt ott a lánya, a menye, a fia és a sógora is. Az aratáskor fogyasztott ételek közül a vendégeknek leginkább a hagymás zsíroskenyér ízlett, de kelt kalács és bableves is került az aratási ünnepre érkezők elé. A rétesnyújtás után, amit Nyitra megye szlovákok lakta vidékein is „rítesnek” neveznek, a fellépők és a vendégek is megkóstolták a hagyományos finomságot. A Nyitra Menti Múzeum dolgozói bemutatták a vágsellyei tájház egyes helyiségeit. A tisztaszobában megtudtuk, hogy a vágsellyei Kuna család volt az ingatlan utolsó lakója. Az üresen átadott parasztházat a Galántai Honismereti Múzeum gondjaira bízták, később Nyitra megye fenntartása, illetve a Nyitra Menti Múzeum igazgatása alá került. A 19-20. századfordulós lakás- és tárgykultúrájának, a népi gazdálkodás paraszti eszközeinek bemutatását tartják szem előtt a vágsellyei tájház jelenlegi fenntartói. Komáromban készült tulipános ládát, ágyként is használható faragott fapadot, kemencét, gyerekjátékokat, családi fényképeket láthattak az érdeklődők az 1730-ban épített házban. 

Egyedüli az utcában

Az utcabéli házak a 20. század eleji tűzvész során mind leégtek, egyedül ez a nádfedeles ház maradt meg épségben. Nem messze található a városházától, a lakóházak és az egészségügyi központ közelében. A 19. századi mátyusföldi népi építészet stílusjegyeit viselő parasztháznak vastag, sárból tapasztott falai vannak, amelyek eredetileg sövényfonással készültek. Később egy részét vályogtéglákkal helyettesítették. A rendezvényre érkező gyerekeknek tetszett a tisztaszobában lévő ülőpadkás kemence, ahol régen a gyerekek ettek, játszottak, az asszonyok sem ültek le egy asztalhoz ebédelni, vacsorázni a családfővel, aki mindig elsőként szedett a tálból. A konyhának rakott tűzhelye, festett tányérai, cserépedényei és a hátsó szerszámos kamra gyűjteménye is arra érdemes, hogy minél többen megtekintsék. Az udvaron a családok kipróbálhatták a cséplést, megismerkedhettek a kasza fenésének módját, beavatták őket a gabonafeldolgozás egyes folyamataiba. Az aratási ünnepségen találkoztunk az óbarsi születésű, ma Nyitrán élő Milan Hlôška fotóművésszel, aki 1966-tól dolgozott fotósként és számos, egykori aratáson készült felvétellel büszkélkedhet, ezekből nyitottak kiállítást a tájház egyik helyiségében.