Curry: ez olyan volt, mint egy hetedik meccs az NBA-rájátszásban
2024. 08. 11., v – 10:15
Örökre emlékezetes pillanatáról beszélt a döntő után Stephen Curry, a sorozatban ötödször olimpiai bajnok amerikai férfi kosárlabda-válogatott sztárja.
A címvédő gárda szombaton 98–87-re verte a házigazdákat a teltházas Bercy Arénában, így egymás után a második ötkarikás fináléban győzte le a francia csapatot. A 36 éves, négy NBA-bajnoki címmel rendelkező Curry meghatódottan beszélt első olimpiája után:
„Életem nagy pillanata ez. Olyan volt a döntő, mint egy NBA-rájátszásos párharc hetedik meccse, amelyet idegenben kell megvívni. A 82–79-nél dobott triplám volt a sorsdöntő, akkor elkaptam a ritmust, és még hármat bedobtam. Hihetetlen pillanat volt” – jelentette ki a nyolc hármassal záró sztár, aki egy perccel a vége előtt be is mutatta a híres „menjetek aludni” mozdulatát. Más kérdés, hogy mégsem ő, hanem a szerbek ellen épphogy megnyert elődöntőben tripla duplát elérő 39 éves extraklasszis, LeBron James lett a torna legjobbja.
Steve Kerr szövetségi kapitány – aki a Golden State Warriorsban is Curry edzője – azzal kezdte, egyedül az ő szurkolóik szégyellték volna magukat egy olimpiai ezüstérem után.
„Steph élete egyik legnagyobb meccsét játszotta. Idegenben, Párizsban, a hazaiak ellen, az aranyéremért küzdve – mint egy fotóalbum. Ő pedig szeret fotóalbumokban szerepelni” – tette hozzá.
Az 1992-es, barcelonai győztes Dream Team után – amelyben ott volt a legendás Michael Jordan, Magic Johnson, Larry Bird vagy Scottie Pippen – a szakírók Dream Team 2.0-nak hívták a jelenlegi amerikai együttest. LeBron James azonban másként vélekedett, és amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte mi lehetne a neve a csapatának, csak annyit mondott: „A Bosszúállók”.
Az amerikai válogatott 17. aranyát nyerte meg, és legutóbb a 2004-es athéni elődöntőben kapott ki Argentínától.