Ráfordulva szeptemberre eléggé egyértelműnek tűnik, miért volt ez rossz ötlet: a szlovákiai politika nem alszik, folyamatosan zajlanak a fontos, azonnali reakciót követelő események – miközben a magyar párt központi szinten kényelmesen hibernálta magát.

A szlovákiai nyári uborkaszezon nem először marad el. Ezúttal a közmédia átalakítása, a kulturális élet felforgatása, az SNS kurta-furcsa kultúrharcos javaslatai vagy akár az oktatási változások és a gazdasági megszorításokról terjedő pletykák szolgáltattak muníciót a pártoknak. Szinte csak mellékesen, de mindegyik problémának van hangsúlyos felvidéki magyar vetülete is.

De a Szövetség makacsul hallgat. Elhangzottak elméletek, miért: az egyik gyakori felvetés szerint a párt fél bármit is mondani, hogy ne bőszítse fel a Smert vagy a Fideszt.

A másik teória arról szól, hogy a párton belül ezekben a kérdésekben nincs (sincs) egyetértés.

Ismerve a Szövetség működési módszereit én egy harmadik magyarázatot tartok a legvalószínűbbnek: a párt hónapok óta teljesen gazdátlanul és irányítás nélkül sodródik. Ezért nincs kinek és nincs mit megfogalmaznia, ráadásul a párton belül senkinek semmi motivációja nincs arra, hogy bárkin is számon kérje az aktivitás hiányát.

A baj tudatosításához elég végignézni a többi, a Szövetséggel többé-kevésbé azonos súlyú párt sajtómegjelenésein. A kereszténydemokrata KDH részben ugyanazzal a dilemmával küzd, mint a helyi magyar politikum: nem lehet túl liberális, de a kormánnyal túl barátságos sem. Mégis, a maguk keretei között megoldják a feladatot. Amikor mondanak valamit, akkor a kereszténydemokrácia alapelveiről beszélnek, próbálnak különutasak maradni, és ha kell, nem félnek az elhatárolódástól, történjen az bármelyik oldal felé.

A Demokraták pártja másban osztja a Szövetség sorsát: nincs a parlamentben, ráadásul hitelekből működik, fi zetett alkalmazottak nélkül. Nos, ez a formáció napi szinten, nagyon fárasztó módon bombázza sajtóközleményekkel a nyilvánosságot, és rengeteg helyi problémára mutat rá, nehogy a választók elfelejtsék a létezését. Mert akkor borítékolhatóan eltűnnek.

Nem biztos, hogy a KDH vagy a Demokraták a következő évek nagy nyertesei lesznek, de a munka, vagy legalábbis a munka látszatának keltése éles kontrasztban áll azzal a hallgatással, ami a magyar párt oldaláról jön.

A nyilatkozatok hiányát egy dolog bocsáthatná meg. Ha látványosan megmutatkozna, hogy a Szövetség teljes erejével a belső problémái megoldására összpontosít. Ebben az esetben a tisztújításon aktív, tevékeny, a mondanivalójuk mögé sereget, szimpatizánsokat gyűjtő, az országot végigjáró, a közvélemény számára látható politikusok csapnának össze, a szlovákiai magyar közélet pedig a választás lázában égne. De ilyen nem történik – akárki is szeretné vezetni a pártot a jövőben, az a szélesebb körű nyilvánosság és a szimpatizánsok előtt jól titkolja, mit akar kezdeni a Szövetség előtt álló problémákkal.

Az egész helyzet arra hasonlít, mint amikor a kis sarki barkácsbolt váratlanul kiakasztja a „szabadság miatt zárva” táblát. Az érdeklődők jönnek, tanácstalanul toporognak egy kicsit a kirakat előtt, aztán elmennek a nagy barkácsboltba, ami biztosan nyitva van. És egy részük vissza se jön többet.