A sakk legnagyobb ünnepe Budapesten
2024. 09. 16., h – 18:40
Nemcsak egy verseny, sőt, nem is csak egy sportág legnagyobb versenye, hanem az újjászületés ünnepe és egy minden határon átívelő közösség fesztiválja. Szeptember 10. és 23. között 193 ország részvételével sakkolimpiát rendeznek Budapesten.
2020-ban jelent meg a Netflixen a Vezércsel (Queen´s Gambit) című, hatalmas sikert aratott minisorozat Anya Taylor-Joy főszereplésével. A hétepizódos történetben egy árva kislány felnőtté válását, topjátékossá érését és személyes traumáival való megbirkózását követhetjük figyelemmel, első osztályú kivitelezésben, hiszen a sorozatot a filmes szakma, a sakkvilág és a nagyközönség egyaránt lehengerlően pozitívan fogadta.
A koronavírus-járvánnyal karöltve a Vezércsel vitathatatlanul magasabb polcra helyezte a sakkot és általánosságban elfogadott tény, hogy a sportág e két tényezőnek köszönhetően éli reneszánszát az elmúlt pár évben. Csak hogy konkrétumokkal is érzékeltessük a fejlődést: a legnagyobb sakkos weboldal, a chess.com 2020-ban, a világjárvány kirobbanásakor 30 millió felhasználóval rendelkezett, 2022 decemberére viszont már 100 millió tagot számlált. Jellemzően az egyéb sakkos platformok és a sakk-klubok is jelentős létszámbeli növekedést tapasztaltak az elmúlt években, a különböző versenyzők és a topjátékosok élő közvetítéseit pedig szintén többen követik, mint valaha.
Majdnem mindenki
A sakkvilág elitje 98 év után tért vissza Budapestre, miután a magyar fővárosban rendezték 1926-ban a második (nem hivatalos) sakkolimpiát. Az idei eseményt nevéhez méltóan komolyan veszik a legerősebb nagymesterek is. A legfrissebb FIDE-világranglista első tíz helyezettjéből csak hárman hiányoznak a budapesti tornáról, közülük az orosz Jan Nepomnyascsij kényszerűségből, hiszen az oroszokat és a fehéroroszokat a sakkszövetség továbbra sem engedi szerepelni.
Mielőtt megpróbálnánk átadni a verseny hangulatát, érdemes átfutni néhány tudnivalót: az oroszok távollétében az USA–India–Kína hármast tartják a legnagyobb esélyesnek a sakkolimpia megnyerésére, őket a címvédő Üzbegisztán követi negyedikként. A torna svájci rendszerben zajlik, azaz a megreformált labdarúgó Bajnokok Ligája-főtáblához hasonlóan mindegyik ország garantáltan találkozik néhány gyenge és néhány elit ellenféllel is a 11 párharca során. Különbség viszont, hogy az országok párosítása itt fokozatosan, az eredmények alakulása alapján történik, tehát nincs előre meghatározva, hogy ki kivel csap össze.
Az országok ötfős csapatokkal érkeztek a magyar fővárosba, az adott játéknapon négyen ülnek asztalhoz és egy másik ország négy játékosával mérik össze tudásukat, miközben az ötödik játékos tartalékként vár a lehetőségre. A parti megnyerésért egy pontot szerez országának a sakkozó, a döntetlenért fél pont jár. A négy parti eredményét összeadják, a párharc megnyereséért két pont jár az összesített táblázatba, a döntetlenért egy.
Rapport és Lékó visszatért
Mindegyik ország egy csapatot indíthatott a sakkolimpián, kivételt képez a házigazda Magyarország, amely a rendező jogán B és C csapatot is nevezhetett az open és a női szekcióban egyaránt.
A legerősebb magyar formációban két nagy visszatérőt találunk Lékó Péter és Rapport Richárd személyében. Utóbbi nagymaster karrierjén jókat csámcsogott a média az elmúlt két évben, Rapport ugyanis 2022-ben román színekre váltott, amikor egy román származású milliárdos megkereste őt egy szponzorációs ajánlattal, aminek az országváltás volt a feltétele. Rapport idén májusban visszatért a magyar színekhez, amit röviden így indokolt: „Úgy éreztem, a szülőhazám számára ismét fontos lettem.” Rapport soraiból leginkább az olvasható ki, hogy a magyar sakkszövetség korábban nem teremtett méltó feltételeket a világelitbe tartozó játékosának (az első váltásakor Rapport stabil top 10-es sakkozó volt, román színekben viszont a 28. helyre csúszott vissza a világranglistán – a szerk.). Mindez már a múlt, Rapport Lékó Péterrel, Berkes Ferenccel, Gledura Benjáminnal és a honosított Szanan Szjugirovval alkotja a kifejezetten ütős magyar A vá-logatottat Budapesten. Papíron a 9. legerősebb csapatként a szakértők ha nem is az első helyre, de mindeképp az élvonalba várják Magyarországot – a csapat az első öt forduló során maximálisan hozta is az elvárásokat, hiszen mindegyik párharcát megnyerte. Szlovákia számára a mezőny első negyede lehet a cél, játékosai (Viktor Gažík, Filip Haring, Samir Sahidi, Juraj Druška és Sebastian Kostolanský) átlagos értékszáma a 49. legmagasabbnak számít a 193 részt vevő ország között.
Csak szigorúan!
A szeptember 10–23. között zajló eseményre lapunk 15-én, az ötödik fordulóban látogatott ki a Puskás Aréna mellett található BOK Sportcsarnokba. A versenyeredményeket illetően nem akarunk belemerülni a részletekbe – egyrészt aznap 372 open- és 336 női partira került sor a nagyteremben, másrészt a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) élvezetes, élő körkapcsolást kínál az érdeklődőknek a hivatalos YouTube-oldalán az egész eseményről. Az újkori média rá jellemző módon egyébként sem a váratlan eredményekről és a bravúros lépésekről emlékezik meg elsősorban. Ha a tíz éven keresztül világbajnok Magnus Carlsen késve, esőben, csapzottan, biciklivel érkezik meg a csarnokhoz, mert csapattársai nem tudták őt felvenni a forgalmi dugó okozta késés miatt, az a hír könnyebben utat tör magának a nagyközönség felé…
A zavartalan játék érdekében szigorú intézkedéseket hoztak a szervezők a helyszínen, a média képviselői például csak az első 25 percre mehettek be a nagyterembe, telefon és elektronikai eszközök nélkül, a folytatásban pedig a számtalan nagy kivetítő egyikén követhették figyelemmel a játszmákat. Meglepetésünkre elképesztő mennyiségű újságírót mozgatott meg az esemény, ráadásul aránylag sokkal többen tették közszemlére nemzeti érzelmüket, mint más sporteseményeken: a magyar mellett láttunk jamaicai, üzbég, kenyai és Kajmán-szigeteki nemzeti színekbe öltözött kollégát is.
A nézők díjmentesen, cserébe viszont csak regisztráció után, limitált számban és limitált időig léphettek be a játékterembe, de emellett rengeteg kísérőprogramon volt lehetőségük részt venni. A sakkolimpia mai, keddi szünnapján például a történelem legjobb női sakkozója, Polgár Judit rendez fesztivált, aki a Magyar Nemzeti Galériában nyolc nagy közösség – többek között a chess.com felhasználói, a magyar sportlegendák és a magyar művészek – ellen játszik szimultánt.
Több mint egy verseny
Kiállításon csodálhatjuk meg a sakktörténelem legrégebbi épségben maradt, 1498-ban nyomtatott, spanyol nyelven írt szakkönyvét, bemutatják az évtizedekkel ezelőtti olimpiákon használt táblákat, és elmesélik a Polgár-lányok egyedülálló történetét is.
Néhány lépéssel odébb a pár eurós és a több száz eurós készletek között válogathatunk (akad 330 euróért is bábukészlet!). A következő teremben óriáskivetítőn elemeznek játszmákat magyar és angol nyelven. Onnan továbbindulva több helyen is leállhatunk, és megpróbálhatunk feladványokat megoldani egyedül vagy többedmagunkkal. „Idejött egy gyerek, ránézett, és megoldotta. Idejött egy FIDE-mester és fennakadt rajta” – tudtuk meg az általunk kiszemelt kétlépéses matt feladványáról.
Azt talán mondani sem kell, hogy sakktáblák százai használhatók szabadon több teremben, és a kilátogatók szívesen élnek a lehetőséggel – mi láttunk olyan partit, ahol a néni nagyon ráncos keze lassan és remegve emelte fel a gyalogot. És láttunk olyan játszmát is, ahol abban sem voltunk biztosak, hogy a felek már kijöttek a pelenkás korból.
Motivációt találni könnyű, talán ezért is ilyen népszerű a sakk az elmúlt években. Van, akit szülei kondicionálnak a profi sakkra, van, aki gyerekkora óta világbajnok akar lenni és vannak egészen egyedi motivációk is. Magnus Carlsen, a jelenkor legnagyobb sakkozója például mindenkit megmosolyogtatott, amikor erről kérdezték. „Gyerekként csakis az foglalkoztatott, hogy legyőzzem a nővéremet. Aztán úgy alakult, hogy mindenkit legyőztem.”