Search by category:
Egyéb kategória

6 amerikai légiós és hazai fiatalok Komáromban

6 amerikai légiós és hazai fiatalok Komáromban

Orosky Tamás

2024. 09. 16., h – 18:36

Komárom |

Több helyi tehetség, kicserélődött légiósok, B csapat az I. ligában – a komáromi férfi-kosárlabdaklub szombaton (18.00) Iglón kezdi meg az immár Tipos SBL néven futó élvonalbeli bajnokság új idényét.

A tavalyi fináléról hajszállal lemaradó és végül negyedikként záró komáromiak játékoskerete szinte teljesen kicserélődött a nyáron. Az amerikai játékosok évi „sorcseréje” megszokott jelenség tájainkon, ám ezúttal a hazai kosarasok közül is csak Halász Dániel és két társa maradt hírmondónak a 2024/25-ös idényre. 

„Mindig szeretnénk a klubnál tartani hosszabb ideig a tehetséges srácokat, hogy láthassuk a fejlődésüket, de anyagilag nem tudunk versenyezni a riválisainkkal. Akik közül többen is jelentkeztek az európai vagy régiós kupasorozatok valamelyikébe, ami ugyancsak vonzerőt jelent a sportolók szemében. És ami klubszinten ugyancsak pénzkérdés” – magyarázta lapunknak Boban Tomic klubelnök, miért építettek teljesen új csapatot az új idényre. 

A szlovén származású szakember érdeklődésünkre hozzátette, nem tart attól, hogy hiányozni fog a gárdából egy klasszikus csapatkapitányi alkat. „Tény, hogy nagyon fiatal, rutintalan csapatunk lesz, amelyik minden nappal fejlődik. De így is kell még nem kevés idő, amíg eljutunk arra a szintre, ahová vágyunk. Viszont minden egyes játékos tudni fogja, mi a feladata a csapatban.”

Ez vonatkozik a légiósokra is, akik soraiban egy gyors cserét is kellett eszközölni menet közben, mivel Tchadouwa Achilles-ín-szakadást szenvedett az egyik edzésen. S hogy miért szerepel így is hat amerikai kosaras a piros-fehérek keretében, ha a szabályok öt légiós nevezését teszik lehetővé egy-egy bajnokin? 

„Taktikai okokból. Nagyjából a harmadik felkészülési meccs után láttuk, hol szorít a cipő, ezért szerzdődtettünk még egy irányítót. Menet közben majd eldől, hogy maradnak-e hatan és rotáljuk őket, vagy ötre szűkítjük a számukat. De azt is szem előtt kell tartanunk, hogy egy esetleges sérülés esetén ne legyünk gondban” – jegyezte meg Tomic.

Érdekes

Maradt: Halász Dániel, Lucas Lérant, Michal Dolník

Érkezett: Balogh Gergely, Šipula Gergely, Peter Kuníček (mind Biosaurus Komárno), Gyuricsek Ádám (Honvéd), Samuel Horváth (Žiar n/Hr.), Martin Koller (Inter), Tim Adekutasi (Concordia), Hunter Goodrick (California), Armond Harried (Binghamton), PJ Henry (Texas), Montavious Murphy (Prizren – koszovói), Brandon Rush (Youngstown)

Távozott: Samuel Volárik (Inter), Juraj Páleník (Sp. N. Ves), Marek Foltín (Slávia Nitra), Ladislav Gergely (Nitra Blue Wings), Sal Nuhu, Zach Harvey, Dana Tate, Alonzo Walker, Ja´Qualyn Gilbreath, Martin Danielič (?)

Vezetőedző: Ivan Djordjevics (szerb)

A komáromiak kerete

Fontos újdonság, hogy több más klubhoz hasonlóan a komáromiak is indítanak B csapatot az I. ligában, együttműködve volt vezetőedzőjük, Richard Ďuriš jelenlegi klubjával, a pozsonyi B. S. C. U19-es együttesével. Gyuricsek Ádám, Balogh Gergely és a többi komáromi fiatal heti egy közös edzéssel készül majd a másodosztály bajnoki meccseire. 

„Kétszer 5-6 játékos fogja alkotni a B csapatunkat, azzal a céllal, hogy biztosítsuk nekik a szükséges játékperceket a felnőttkosárlabdában is. Nem ugorhatnak át egyszerre több lépcsőfokot, meg kell szokniuk ezt a közeget. Ami persze nem jelenti azt, hogy a Tipos SBL-ben ne kapnának lehetőséget” – szögezte le Tomic.

A fiatalítástól függetlenül Komáromban általában nagyok az elvárások a csapattal szemben, már csak az elmúlt évek remeklésének köszönhetően is. 

„A szurkolók ezzel mindig húzzák magukkal a csapatot is, aminek nagyon örülök. Többször bizonyítottuk már más klubok rovására, hogy a nagyobb anyagi háttér nem garancia a sikerre. Azt megígérhetem, hogy nem fogjuk olcsón adni a bőrünket, és mindig ott hagyjuk a pályán a szívünket” – tette hozzá Tomic.

Read More

Post Comment