Komáromi Járási Hivatal: ellenőrzés alatt tartják a folyók áradását
2024. 09. 17., k – 20:16
Kedden újra összeült a járási válságstáb, amely értékelte a legfrissebb információkat – közölte a komáromi városháza.
Patrik Ruman, a vízgazdálkodási vállalat vezetője arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy az előrejelzés szerint 840 és 845 centiméter közti magasságban számítanak a Duna tetőzésére Komáromnál. Ez a becsült szint arányos a pozsonyi és a dévényi adatokkal. 2013-ban 889 centiméteren tetőzött a folyó Komáromnál.
Folyamatosan figyelik a Vág folyó emelkedését is. A folyó melletti úton a városi rendőrség biztonsági okokból lezárta a közlekedést a nap végére.
Az önkormányzat szerint továbbra is csak az ártereken belül lehet számítani áradásra, az ottani ingatlanok tulajdonosai pedig megtették a szükséges óvintézkedéseket.
Tomáš Nagy, a járási hivatal vezetője jelezte, hogy szükség esetén a megye összes tűzoltója mozgósítható, de a katonaság is kész segíteni. Egyelőre azonban nincs ok a bevonásukra, a helyzetet teljes mértékben ellenőrzés alatt tartják. A bősi erőmű illetékeseivel is folyamatosan egyeztetnek.
A válságstáb szerdán újra összeül, hogy értékeljék az aktuális helyzetet.