Search by category:
Egyéb kategória

A Duna vízszintje Pozsonyban csökkenni kezdett, reggel 941 centiméteren állt

A Duna vízszintje Pozsonyban csökkenni kezdett, reggel 941 centiméteren állt

Balaskó Réka

2024. 09. 19., cs – 08:21

Szigetköznél a tetőzést várják. 

Pozsonyban a Duna vízszintje reggel 6 órakor 941 centiméteren állt, a Morva szintje is csökken. Mindkét folyón továbbra is a legmagasabb árvízkészültségi szint van érvényben. Az Érsekújvári, Komáromi, Dunaszerdahelyi, Pozsonyi, Szenci, Malackai, Szenicei és Szakolcai járásokra továbbra is érvényes a harmadfokú árvízkészültségi szint. 

Ami a magyarországi helyzetet illet, megkezdődött a Duna tetőzése Szigetköznél. Nagybajcsnál csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella a műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakemberek már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de az azonnali beavatkozásnak köszönhetően a töltések tartanak. Hozzátette, hogy a védművek a Dunakanyarban már elkészültek, s a szóvivő reményei szerint már a fővárosi szakaszokon is készen állnak. Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet – közölte. Siklós Gabriella azt kérte, hogy most senki ne menjen a védművekre csak azért, hogy megnézze az árvizet: a töltéseknél ugyanis dolgoznak, a védműveket nem szabad pluszsúllyal leterhelni, a helyzet könnyen és gyorsan veszélyessé válhat.

(denníkn, mti)

Read More

Post Comment