„Tulajdonképpen lakatosműhely-ben születtem. Édesapám lakatos volt, én még otthon születtem, a műhelyben tanultam meg járni. Ügyes és elismert ember volt az apám, tőle tanultam meg a szakmát. Főleg emberséget, szakmailag pedig azt, hogy nincs lehetetlen, csak az, hogy nem akarom vagy nem tudom megcsinálni.  Rengeteg dolog van, amihez nem értek, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy azt csinálhatom, amihez értek és amit szeretek csinálni” – mesél a kezdetekről. A kreativitást és a kézügyességet a most 90 éves édesanyjától örökölte, aki idős kora ellenére még szívesen foglalkozik kifestőkkel és más kreatív időtöltéssel.

A munka szórakoztatja
Elsősorban dísztárgyakat készít, és most már megteheti, hogy csak azt a munkát vállalja el, amihez kedve van. Erre egyébként mindig törekedett. „Főleg a saját szórakoztatásomra végeztem ezt a munkát, de természetesen mindig volt benne racionalitás. Ami még jobb, hogy tetszett az embereknek, volt rá igény és megvették, tehát a megélhetésemet is biztosítani tudtam vele. Viszont csak akkor vagyok hajlandó elkészíteni egy megrendelést, ha kihívásnak érzem. Sokszor keresnek meg például azzal, hogy rendezzek be egy éttermet, egy pincét, vagy készítsek egy díszkutat az udvarra. Ilyenkor mindig azt tartom szem előtt, hogy én alkotom meg a hely hangulatát, ezért mindig felállítok valamilyen koncepciót, hogy végül egy teljes egészet tudjak alkotni, ne csak tárgyak kerüljenek egymás mellé. Ha megvan ez az alkotói szabadság, akkor szeretem és élvezem az adott feladatot. Egyébként sosem dolgozom rajzok, tervek alapján. Ha valamit elképzelek, látom magam előtt. Előfordul, hogy közben változtatok az elképzelésemen, de mindig csak fejben van meg a terv. Vannak visszatérő megrendelők is, illetve az egyik munka hozza a másikat. Velük azért könnyebb a közös munka, mert mindketten tudjuk, kivel állunk szemben és mire számíthatunk.” 

Összetartó család
A mester egyik lánya is hozzászól a Toldi kertvendéglőben zajló beszélgetéshez: „Édesapám nem berendezést készít, hanem akkor szokták őt felkérni, ha életet akarnak lehelni egy helybe. Ő nemcsak bútort, asztalt, széket csinál, hanem a lelkét adja meg a helyiségnek. Csak akkor vállal el bármit, ha a megrendelőben vagy a megrendelésben valami megragadja őt. Sokszor egészen őrült ötletekkel jönnek, mert tudják, hogy azokat csak egy ilyen őrült ember tudja megvalósítani” – mondta Panyik Annamária. Elmondta, apja egyik legőrültebb ötlete a Lucifer látványkonyha volt. „Fogalmunk sem volt, mit csinál, mert nem vállalt megrendelést, de állandóan azt mondta, hogy rengeteg a munka. Közeledett a nyár, amikor kihívta az egész családot a műhelyébe, és akkor mutatta meg, mivel dolgozott hónapokig mindennap. Csaknem teljesen kész volt már Lucifer. Egy több elemből álló látványkonyhát kell elképzelni, ahol minden a tűzzel kapcsolatos: kemence, grillező, katlanok. Azt mondta, a Lucifer lesz a Toldi meghosszabbított keze Galánta felé. Így is lett. Augusztusban a kastélyparkban találtam magam úgy, hogy soha előtte nem árultam semmit a vásárban. Három napon keresztül nagyjából 50 méteres sor kígyózott a Lucifer körül. Nagy attrakciónak számítottunk akkoriban, és kicsit ránk is ragadt ez a szerep, hat éven keresztül minden galántai vásáron részt vettünk” – mesélik mosolyogva. Azt is elmondták, úgy lettek étterem-tulajdonosok, hogy előtte soha semmi közük nem volt a gasztronómiához. „Megvettünk a faluban egy öreg házat, és édesapám azt mondta,  kinyitjuk a pincét és lesz egy éttermünk. Ő megálmodta a helyet, elkészítette a berendezést, így hozzáfogott a család. Valójában mi, lányok nyafogtunk, hogy Taksonyon semmi nem történik. Apu azt mondta, majd fog.” 

Nem várt meglepetések
Panyik Imre mindig előrukkolt valamivel, amikor a családtagjai a legkevésbé várták. A panzió is azért készült, mert mint fogalmaz, élvezte, hogy lelket lehelhet a helyiségbe. A panzió szobáinak mindegyike más-más stílust képvisel. Van például egészen férfias, romantikus, retró vagy éppen konzervatív stílusú szobabelső. Ahogy sorban belépünk a szobákba, mindegyikben szinte más-más világ tárul elénk, teljesen eltérő a helyiségek hangulata. A kreativitás nemcsak a díszműlakatosra jellemző, hanem az egész családra. Mindegyiküknek az a fontos, hogy jól érezzék magukat, hogy örömüket leljék a munkában, különben nem tudnák csinálni. Panyik Imre szerint ez a jelenlegi járványhelyzetben még fontosabb, mint egyébként, hiszen eleve feszültebb az ember, de ha megteheti, hogy csak azzal foglalkozik, ami jólesik neki, az mindennél többet jelent. „Nem szeretem a feszes határidőket, mert előfordul, hogy elkezdek dolgozni valamivel, de nem tudok úgy haladni, ahogy szeretnék, olyankor félreteszem és mással folytatom. Nagyon sok alkotáson dolgozom egyszerre, de végül mindig befejezem mindegyiket.” Nem lehetett kihagyni azt a kérdést, miért éppen Toldi a hely neve. A megalkotója elmondta, a pince készült el először, ahol utalásokat, részleteket láthatunk Arany János művéből, minden apró részletben megjelenik az irodalmi mű. Ennek a hangulatát szerette volna kihozni a kertvendéglőbe is. Kicsit a régi, kicsit a magyaros stílust jelenítette meg. „Azt akartam, érezni lehessen, hogy ez egy magyar hely, de mindamellett mindig is fontos volt számomra, hogy ne legyen bántó senki másnak. Rengeteg szlovák vendégünk van. Annak ellenére, hogy az udvart a magyar korona nagyított másolata díszíti, nem érzik hivalkodónak és bántónak, hanem ellenkezőleg, elismerően szoktak nyilatkozni a helyről. Tetszik nekik, hogy felfedezhető a mondanivalója.” 

A magyar koronaékszerek 
A díszműlakatos egyik kedvenc témája a magyar korona és a koronaékszerek. Többször is elkészítette már azok stilizált másolatait különböző méretben, majd másfél évig tartó kitartó munkával készült el az a verzió, amely Panyik Imre szavai szerint tulajdonképpen a vasból készült másolata az eredeti koronának. „Ebben az esetben nem hagyatkozhattam a fantáziámra, hanem szigorúan tartanom kellett magam a mintához. Nemhogy nem ment úgy a munka, ahogy elképzeltem, hanem tízszer rosszabbul ment. Kihívás volt, de soha nem a könnyű dolgokra törekedtem. A képek, rajzok, leírások alapján kellett dolgoznom, hogy hiteles legyen. Méretben, súlyban is ugyanolyan, mint az eredeti, csak a színében eltérő, hiszen kizárólag vasból készült. Nagyjából húsz évvel ezelőtt készítettem el a magyar korona első, kicsinyített másolatát, majd több is készült, körülbelül ötévente. Több ezer órán át tanulmányoztam a koronáról és a koronázási ékszerekről szóló leírásokat és a Szent Korona-tant, valamint az összes koronával kapcsolatos konspirációs elméletet elolvastam, mert nagyon érdekelt. A készülő koronára felfigyelt a magyar állam, majd augusztusban meg is vette a másolatot, illetve a koronázási ékszerek másolatát, valamint a hozzájuk készült állványt és faládát, amiben szállítani lehet, és Torockón helyezték el a Duna-házban.ˮ

Elismerés és feladat
Panyik Imre október 23-án Áder János magyar köztársasági elnöktől a magyar arany érdemkeresztet kapta a magyar kultúra és hagyományok megőrzését fáradhatatlanul szolgáló munkája elismeréseként. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha bármilyen kitüntetést fogok kapni a munkámért, hatalmas megtiszteltetés ez a számomra. Egy kitüntetést meg lehet kapni egyedül, de elérni egyedül nem lehet. Köszönettel tartozom érte a családomnak, a barátaimnak, a munkatársaimnak, a megrendelőimnek. A legnagyobb elismerés számomra egyébként mindig a következő munka. Amire büszke vagyok, hogy sok szlovák barátomtól, ismerősömtől kaptam elismerő visszajelzést a kitüntetés átvétele után.” A közeljövőben a tervek szerint elkészül a Toldi kávézó is az épület egyik részében. Panyik Imre az 1335-ös visegrádi királytalálkozó tiszteletére – amelyen lovagként Toldi Miklós is részt vett – szerette volna még 2020-ban megnyitni a kávézót, de erre valószínűleg már csak tavasszal lesz lehetőség. „Bízom benne, hogy a majdani vendégeink szórakozva, kávézás és zongoraszó mellett megismerhetik majd a középkori Magyarország és Európa legjelentősebb diplomáciai eseményének valóságos történetét, amely segít megőrizni identitásunkat és az önbecsülésünket. Taksony polgármestere, Mészáros Márta egyszer azt mondta, hogy: »Imre, te egy megszállott vagy, de van egy nagy hibád, sajnos kevés embert tudsz megfertőzni a magyar identitástudattal«. Ezzel kapcsolatban József Attila mondata jutott eszembe: ez a mi munkánk, és nem is kevés.ˮ