Search by category:
Egyéb kategória

Ferenc pápa szerint erkölcsi kötelesség a védőoltás

Ferenc pápa szerint erkölcsi kötelesség a védőoltás
Mészáros Richárd
2021. 01. 09., szo – 18:39

2021. január 9., szombat – 19:09
Ferenc pápa k
Friss ikon
Off

Törzs

A pápa elmondta, hogy előjegyeztette magát az oltásra. Úgy vélte, erkölcsileg mindenki számára kötelességnek számít, hogy beoltassa magát.

Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri meg az oltás megtagadása, mivel „az egészségeddel, az életeddel játszol és a többiek életével is”.

A 84 éves pápa bejelentette, hogy Vatikán Államban jövő héten kezdődik az oltás.

A pápát a járvány olaszországi terjedése kezdete óta többször is tesztelték. Ferenc pápa március és június között nem találkozott a hívőkkel. A Vatikán jelenleg is interneten keresztül közvetíti az egyházfő beszédeit és miséit.

Ferenc pápa a Canale5 olasz kereskedelmi televíziónak adott exkluzív interjút, amelyet vasárnap este sugároznak. Ebben többek között más vatikáni témákról és az amerikai belpolitikai eseményekről is beszél.

Bevezető

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment