Search by category:
Egyéb kategória

A népszámlálásról tájékoztató röplapok – magyarul

A nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos hivatala a 2021-es népszámlálás hivatalos weboldalán a szlovákiai kisebbségek nyelvén is elérhetővé tette azokat a röplapokat, melyeket a Szlovák Statisztikai Hivatallal együttműködve készített.

„Javaslom, hogy az önkormányzatok és a kisebbségi szervezetek nyomtassák ki a röplapokat, és hívják fel a figyelmet a népszámlálás fontosságára” – közölte Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos.

népszámlálás 2021A röplapok a szlovák verzió mellett az ország területén élő, hivatalosan elismert kisebbségek nyelvén – magyarul, csehül, roma és ruszin nyelven, ukránul, szerbül, horvátul, németül, lengyelül, oroszul és bolgárul – is elérhetők.
A röplapok arról tájékoztatnak, miért fontos a kisebbségek számára a népszámlálás, hangsúlyozva, hogy az így nyert adatok hatással vannak az olyan területekre is, mint a nemzetiségi oktatás, a kultúra és a nyelvi jogok. Óva intenek az álhírektől, és felhívják a figyelmet a második nemzetiség megadásának lehetőségére is.

Bukovszky László korábban hangsúlyozta: a második nemzetiségre vonatkozó alkérdés célja nem az emberek identitásának megkérdőjelezése, és senkit sem akarnak általa arra kényszeríteni, hogy kettős nemzetiségűnek vallja magát. Szerinte olyan személyek számára lehet hasznos a valamelyik kisebbséghez való kötődés megjelölésének lehetősége, akik például nem tisztán kisebbségi környezetben élnek, asszimilálódtak, vagy nemzetiségi szempontból vegyes összetételű családok tagjai. A kormánybiztos felidézte, hogy a Szlovák Statisztikai Hivatal egy szakmai egyeztetést követően döntött az alkérdés beszúrása mellett. Ezen az egyeztetésen a kisebbségek képviselői is jelen voltak. Hozzátette: figyelembe vették az Európa Tanács ajánlásait is.

A lakosok elektronikus összeírása hivatalosan február 15-től március 31-ig tart. Az elektronikus népszámlálási kérdőív asszisztens segítségével történő kitöltésére a világjárvány miatt csak 2021. április 1. és október 31. között lesz lehetőség.

Szlovákia történetében 2021-ben kerül sor először ún. integrált népszámlálásra, vagyis olyan népszámlálásra, amelynek során a lakosoktól szerzett adatokat a közigazgatási forrásokból és nyilvántartásokból származó adatokkal fogják kiegészíteni. Az adminisztratív terhek csökkenése mellett a népszámlálás integrált formája lehetővé teszi a pontosabb adatgyűjtést is.

letak_usvnm_a_su_sr_a4_madarsky

A népszámlálás

A népszámlálás olyan periodikus adatgyűjtés, amely egy adott országban a népesség létszámának megállapítását, és bizonyos, a népesség egyedeire vonatkozó adatok gyűjtését jelenti. Célja az így összegyűjtött adatok hasznosítása a közigazgatási és gazdasági tervezés, valamint a tudományos kutatás során.

Az első teljes körű magyarországi népszámlálást II. József rendeletére, 1784 és 1787 között hajtották végre. A még 1867-ben eltervezett népszámlálás csak 1869-ben, illetőleg 1870. első napjaitól kezdődhetett el. Így a hivatalos népszámlálások sorozata Magyarországon 1870. januárban indult az 1869. évi III. törvénycikk alapján; azóta nagyjából tízévenként tartanak Magyarországon népszámlálást.

A népszámlálásról tájékoztató röplapok – magyarul” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.

Post Comment