Search by category:
Egyéb kategória

Már tudni, milyen kivételek vonatkoznak a Csehországból hazatérőkre
Nagy Roland
2020. 09. 17., cs – 16:40

2020. szeptember 17., csütörtök – 17:00
határ
Friss ikon
Off

Törzs

Csehországban az utóbbi hetekben jelentősen romlott a járványhelyzet. Az utóbbi héten folyamatosan ezer felett volt az új betegek száma (kivéve a vasárnapot, amikor a csehek kevesebb tesztet végeznek), szerdán pedig már meghaladta a kétezret is. A fokozódó járványhelyzet miatt az egészségügyi minisztérium járványbizottsága azt javasolta, hogy a szomszédunk is kerüljön fel a kockázatosnak számító vörös országok listájára. A központi válságstáb elfogadta a javaslatot, amely péntek reggel 9 órától lép életbe, azonban hozott néhány kivételt is.

Diákok és dolgozók

Ha valaki Csehországból érkezik Szlovákiába, két lehetősége van: felmutathat egy 72 óránál nem régebbi koronavírustesztet, vagy pedig otthoni karanténba kell vonulnia, és az izoláció ötödik napján letesztelik. Amennyiben negatív lesz a tesztje, véget ér a házi karantén.

Vannak azonban olyan csoportok, amelyekre ezek az intézkedések nem vonatkoznak, vagyis nekik nem kell felmutatni negatív koronavírustesztet, és nem is kell karanténba vonulniuk.

Az egyik ilyen csoportot a diákok képezik, akik Csehországból térnek haza (az óvodás, az alapiskolás, a középiskolás diákok, valamint az egyetemi hallgatók is ide tartoznak). Ahhoz azonban, hogy a rendőri ellenőrzés során ne merüljenek fel problémák, fel kell mutatniuk egy igazolást az általuk látogatott intézménytől arról, hogy valóban ott tanulnak. Szintén kivételt kaphat egy, a diákot kísérő személy, azonban neki ki kell töltenie egy becsületbeli nyilatkozatot.

Ugyanez vonatkozik azokra a 26 év alatti diákokra, akik Csehország területén edzenek, vagy pedig valamilyen sportegyesület tagjai. Ilyen esetben szükség lesz egy igazolásra a tagságról (valamint őket is kísérheti egy személy, akinek nem kell karanténba mennie).

Szintén kivételt kapnak a következő szakmák képviselői: gondozók, egészségügyi dolgozók, kutatók, pedagógusok, valamint a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban dolgozó idénymunkások. A művészeknek sem kell karanténba vonulniuk, ha fel tudnak mutatni egy igazolást a műsorgyártóktól, a producertől, a színháztól, vagy pedig valamilyen egyéb intézménytől, amelyben tevékenykedtek.

Az előbb felsorolt intézkedések kifejezetten Csehországra érvényesek, és ha Magyarország vagy Ausztria is felkerül a vörös kategóriába tartozó országok listájára, akkor az esetükben szintén ezeket a szabályokat vezethetik be.

További kivételek

A Közegészségügyi Hivatal viszont pontosította azokat az intézkedéseket is, amelyek nemcsak Csehországra vonatkoznak, hanem az Európai Unió azon országaira is, amelyek kockázatosnak számítanak.

Ennek megfelelően kivételt kapnak a határ mellett élő ingázók, akik legfeljebb 30 kilométerre laknak egy nyitott átkelőtől. Azoknak sem kell karanténba menniük, akik valamilyen szlovákiai hozzátartozóról gondoskodnak. Ehhez azonban szükség van egy igazolásra a gondoszásra szoruló személy orvosától, valamint egy becsületbeli nyilatkozatra arról, hogy valóban családi viszony áll fenn (mindkettő dokumentumnak szlovák nyelvűnek kell lennie). 

Ide tartoznak továbbá a közlekedési szolgáltatásokat nyújtó személyek, a temetkezési vállalatok személyzete, valamint az ország működése szempontjából kritikus infrastruktúrában dolgozó személyek, vagyis például az energetikai szakértők. Az ÚVZSR hozzátette, más szakmák képviselői is kivételt kaphatnak, ha a valamelyik minisztérium jóváhagyja a kérvényt.

(nar, Denník N)

Bevezető

Csehország péntek reggel kilenc órától vörös kategóriába tartozó országnak számít, vagyis az innen hazatérő szlovákiai állampolgároknak házi karanténba kell vonulniuk, ha nem tudnak felmutatni egy 72 óránál nem öregebb negatív koronavírustesztet. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) azonban közzétett néhány kivételt is.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Read More

Post Comment