A ´Gladbach lényegében Bayern-specialistának mondható, a tavalyi szezon után idén is sikerült legyőzniük (3:2) a bajor sztárcsapatot.

Annyira, hogy az utolsó négy évben, az őszi szezonban mind a négyszer megvertük a Bayernt, a múlt hétvégi meccs ugyanis papíron még az idény első feléhez tartozik. A pénteki találkozón már 2:0-ra vezettek a müncheniek, akkor nem sokan gondolták volna, hogy képesek leszünk megfordítani a meccset. A pályán kívülről úgy tűnt, már nincs vesztenivalója a csapatnak, próbáltunk gólt rúgni, kitámadni. Sikerült a félidőt 2:2-re hozni, a másodikban pedig egy újabb góllal 3:2-re nyertünk. Nagy élmény ez a csapatnak, főleg azok után, hogy ősszel nem nyújtottunk túl jó teljesítményt a Bundesligában. Az utolsó két győzelemmel feljöttünk a táblázaton a 7. helyre, és pontszámban közel vagyunk a még BL-szereplést érő negyedik helyhez.

Még a felkészülési időszak során sérült meg a bokaszalagja, ami miatt nemcsak a barátságos meccsekről maradt le, de az akkori szlovák szövetségi kapitány, Pavel Hapal sem hívhatta be a válogatottba, pedig számolt a szereplésével.

Minden sérülés rosszkor jön, ez szintén. Kidőltem két hónapra. Egyetlen felkészülési meccset se tudtam játszani, így nehéz volt aztán elérni, hogy esélyt kapjak újra egy Bundesliga-meccsen. Szóval nem indult könnyen a szezon, de aztán mikor visszatértem, pár percekre be-beállhattam, azaz bízott bennem Marco Rose edző. Igaz, a kezdőben csak decemberben kaptam lehetőséget, a bajnokságban és a Német Kupában is. 

Fiatal kora ellenére nem egy sérülés nehezítette a fejlődését. Igénybe szokta venni mentális edző segítségét is, hogy feldolgozza ezeket a helyzeteket?

Igen, van mentális edzőm, mert úgy gondolom, fontos egy játékos számára, akinek komoly céljai vannak. És nem csak akkor fontos, ha például sérült vagy épp nem úgy megy a játék, ahogy elvárnád magadtól. Ellenkezőleg, ha minden jól megy, folyamatosan játszol, jól játszol, akkor is szükség van valakire, aki segít mindenben. Ez nálam is így volt, mikor rendszeresen játszottam, akkor is volt mentális edzőm.

Azaz vele az örömeit is megosztja, például a BL-szereplést, ami gyerekkori álma megvalósulása. Milyen érzés volt résztvevőként hallgatni a BL-himnuszt?

Nagyon nagy élmény volt. Fura volt, hogy szólt a himnusz, és közben üresek voltak a lelátók, de tényleg egy álmom vált valóra. Aki ismer, az tudja, hogy mindig is mondogattam, hogy Bajnokok Ligáját egyszer játszani akarok, játszani fogok, örülök, hogy ez sikerült. Nálam a BL-meccsek vannak az első helyen a fociban, ennél jobb nem tudom, hogy van-e. Remélem, sok ilyet tudok még átélni.

A három csoportellenfél (Real Madrid, Internazionale, Sahtar Donyeck) játékosai közül kik voltak azok, akik ellen a leginkább várta, hogy testközelből figyelhesse őket a pályán?

A sorsolás előtt a Realt szerettem volna kapni, ami bejött. Az Internek is örültem válogatottbeli csapattársam, Milan Škriniar miatt is. Topcsapatokkal fociztunk, és szerintem nagy meglepetés volt, hogy az Inter helyett mi jutottunk tovább. 

Két alkalommal, az ukránok és a spanyolok ellen léphetett pályára. Sikerült valakivel mezt cserélnie a lefújás után?

Igen, cseréltem mezt a realos Sergio Ramosszal és az Interből pedig Škriniarral. 

Mennyire lehetett a találkozók alkalmával érintkezni az ellenfél játékosaival? A kívülállók csak annyit láthattak, hogy még a kivonuláskor is elkülönítették egymástól a csapatokat.

Minden apróságra figyeltek, hogy a lehető legkevesebb kontaktusunk legyen az ellenfelek játékosaival. De még a saját csapaton belül is, például az öltözőben be kell tartani az egymástól való előírt távolságot. Nem nagyon volt így lehetőség arra, hogy akár Škriniarral találkozzak, csak a meccs után tudtunk pár szót váltani a játékoskijáróban. 

Bár a csoportkör utolsó fordulója előtt vezették a négyest, Madridban a 2:0-s vereség után a másik meccset kellett figyelniük a lefújás után, hogy megmarad-e a Borussiának kedvező döntetlen. Rosszabb érzés volt a tablet körül állva szurkolni, mint mondjuk kényszer alatt focizni, hogy mindenképpen kell még egy gólt szerezni?

A pályafutásom során másodszor fordult már elő ilyen helyzet, hogy az internetet figyelve vált biztossá a továbbjutás. A 2017-es U21-es Eb-re való kijutást szintén így, „telefonon” tudtuk meg, a mi meccsünk másnapján. Ez óriási érzés. Sokkal emocionálisabb annál, mint ha mondjuk 3:0-ra nyer a csapatod, és azzal jut ki egy tornára.

A februári nyolcaddöntőben a Manchester Cityt kapták ellenfélül. Guardiola csapata az új idényt kicsit döcögősen kezdte, jelentheti ez azt, hogy 50-50% az esély a továbbjutásra?

Én nem látom így, szerintem a City egy nagyon-nagyon jó csapat, mostanra remek formába kerültek és jó focit játszanak. Végig presszingelnek, és nagyon szervezettek. Jó edzőjük, jó játékosaik vannak. Szerintem az egyik legjobb ellenfelet kaptuk a mezőnyben. De ugyanúgy, ahogy megvertük most a Bayernt, vagy ahogy korábban ikszeltünk a Reallal, úgy most is lesz esélyünk. Mindenki láthatta, milyen négyesből kerültünk tovább, az angolok sem fognak minket lebecsülni.

Az elmúlt fél évet kiveséztük – ha belenéz a kristálygömbbe, mit lát benne a következő fél évre?

A jelenlegi szituációban nem nagyon lehet hónapokkal előre gondolkodni, még egy-két hét múlva sem lehet biztosra venni, hogy például rendesen folytatódik-e a Bundesliga, még ha fel se merült a megszakítása. Napról napra változik a helyzet. A Német Kupában a Stuttgarttal találkozunk a nyolcaddöntőben, ott vagyunk a BL-ben is a legjobb 16 között, ami szintén cél volt a csapatnál, a bajnokságban is ott állunk elöl. Biztos, hogy érdekes fél év elé nézünk, kíváncsi vagyok a folytatásra. Minél többet akarok játszani, minél több lehetőséget kapni, és aztán kihasználni azt.