„A nők és a férfiak egyenlősége a nők és a férfiak egyenlő helyzetét jelenti a nyilvános és magánéletben, és annak minden szintjén; célja, hogy biztosítsa a nők és a férfiak egyéni képességeik szerinti teljes értékű társadalmi érvényesülését. Tágabb értelemben a nőkkel és a férfiakkal szembeni igazságos bánásmódot is jelenti, ami specifikus szükségleteikre és élethelyzetükre is tekintettel van” – olvasható a stratégiában.

Hivatkozik az összes uniós és hazai dokumentum anyagaira, elismerve azok magától értetődő fontosságát, így biztosak lehetünk benne, hogy a nők és a férfiak egyenlő helyzete az élet minden területén, úgy is mint család, munkahely, döntéshozatal, fizetés, szociális ellátás, nők elleni erőszak stb. biztosítva lesz, hiszen kormányunk energiát és pénzt nem kímélve ezen dolgozik. Energiát és pénzt nem sajnálva bemásolta az idevágó passzusokat az akciótervbe (vagyis átvette az előző stratégiából). Az akcióterv főként olyan javaslatokat tartalmaz, amelyek a nők családi életben betöltött szerepére vonatkoznak, és a nő hivatása címet kapta – ami egyértelműen nem az egyenlőségre utal.
A téma megcsúfolásának nevezhető az a kijelentés, amely a sajtótájékoztatón elhangzott, mint kiemelten fontos cél: 5 év alatt kiegyenlítik a nők és a férfiak bére közötti eltérést, amiről tudják, hogy lehetetlen. Bizonyára sokat gondolkoztak az aktuális minisztériumi „szakértők”, mit emeljenek ki egy olyan stratégiából, amelyet a miniszter valószínűleg legszívesebben megszüntetne, de nem teheti, mert az EU felé ki kell mutatni, hogy a nőt is embernek nézzük, mivel az EU-hoz tartozás jó pár éve alatt azért aláírtunk néhány emberjogi dokumentumot, amelyeket legalább papíron be kellene tartani, egyébként megszidnak Brüsszelből. Mint ahogy ezt meg is teszik ugyanennek a dokumentumnak az ötévenkénti értékelésénél, hiszen eddig még szinte minden alkalommal elmarasztaló volt az EU értékelése, vagyis nem valósultak meg azok a célkitűzések, amelyek elősegítenék, hogy a nők végre egyenrangúak lehessenek.

Az akciótervben szerepel az a feladat is, hogy „elemezni kell az ún. Isztambuli Egyezményt, hogy megállapítsuk, van-e olyan passzusa, amelyet még törvénybe kellene foglalnunk.” Mintha ez ilyen egyszerű lenne, és már csak egy-két kifelejtett részletet kellene a helyére tenni. Az anyagról a szlovákiai nőjogi civil szervezetek részletes és pontos jogi elemzést készítettek, amelyet többször is elküldtek az előző kormányoknak, valahányszor előkerült a téma. Elég lenne egy telefon, és a kormány kezében lenne egy komplett és részletes elemzés. Ennek semmi akadálya a friss dokumentum szerint, hiszen azt is beleírták, hogy szorosabban kell együttműködni a témával foglalkozó civil szervezetekkel.
Kár, hogy a Norvég Alap projektjeit leállították, és fél éve homály fedi a kormány szándékait, hogy vajon azt szeretné-e elérni, amit Magyarországnak már sikerült, hogy a civil szervezeteket támogató független alap végül kivonuljon az országból, mert nem akarja önként és dalolva az államkasszának adományozni a pénzét, amit a kormány esetleg a saját, külön bejáratú „családtámogató” programjaira használna fel.

Egy friss botrány ezt bizonyítja.

Kiderült, hogy a 2020-as évre a munka-, szociális és családügyi minisztérium nemi egyenlőség programjában a legelismertebb nőjogi szervezetek által benyújtott, a szakmai bizottság által a legmagasabb pontszámmal értékelt projekteket nem támogatták. Az öttagú döntőbizottságban ott volt Petra Krištúfková (Sme rodina) és a minisztérium államtitkára, Soňa Gaborčáková is.

A pénzt a nemi egyenlőség ellen küzdő szervezetek kapták, mint például a Fórum života, a következő évtől kezdve pedig a Nemi egyenlőség programját is törölte a minisztérium, méghozzá szabálysértő módon, mivel nem teljesítette azt a kötelességét sem, hogy erről konzultáljon a kormány emberi jogi bizottságával.

Ennyit érnek nálunk pillanatnyilag az emberi jogok.