Search by category:
Egyéb kategória

Két egyetemi rektort nevezett ki Čaputová

Két egyetemi rektort nevezett ki Čaputová
Mészáros Richárd
2021. 01. 27., sze – 08:11

2021. január 27., szerda – 08:30
Jozef Habánik és Juhász György

Friss ikon
Off

Törzs

Az államfő beszédében emlékeztetett arra, hogy a járvány miatt távoktatás folyik az egyetemeke, ami nem könnyű. „Nagyra értékelem mindazok törekvését és kreatív hozzáállását, akik a rendkívül nehéz körülmények között is azon igyekeznek, hogy színvonalas legyen az oktatás egyetemeinken és főiskoláinkon” – mondta az elnök asszony. Felhívta a figyelmet arra, hogy nő az érdeklődés a trencséni Alexander Dubček Egyetem iránt, ahol európai szintű műszaki képzés zajlik. Az államfő elmondása szerint a jelenlegi helyzetben sokat remélnek az egyetemen zajló egészségügyi képzéstől is.

„A komáromi Selye János Egyetem az egyetlen az országban, ahol 2004 óta egy nemzeti kisebbség nyelvén folyik az oktatás” – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy az elmúlt években az iskola modernizálásának, a korszerű felszereltségnek köszönhetően javultak az oktatás feltételei. Az államfő hozzátette, örül, hogy annak, hogy mindez az uniós alapok felhasználásának is köszönhető. „A színvonalas anyanyelvi oktatás az egyik fontos feltétele annak, hogy a nemzeti kisebbségek tagjai az ország teljes jogú állampolgárainak érezhessék magukat” – mondta az elnök asszony.

Végezetül azt mondta a rektoroknak, hogy az általuk vezetett intézményeknek számos kihívással kell megküzdeniük a közeljövőben. „Rövidtávon le kell küzdeni a járvány következményeit, és fel kell készülni arra, hogy visszatérünk a megszokott oktatáshoz. Hosszabb távon pedig pótolhatatlan szerepük van az egyetemeknek abban, hogy gazdaságunkat tudásalapúvá alakítsuk” – mondta az államfő, és hozzátette, közösen kell tennünk azért, hogy a tehetségek ne hagyják el Szlovákiát. Zuzana Čaputová úgy véli, fejleszteni kell a kritikus gondolkodást, korlátozni a téves információk terjedését, visszaállítani a szakemberek és a tudományos intézmények tekintélyét, és el kell oszlatni az akadémiai etikával és a felsőoktatással kapcsolatos kételyeket.

Bevezető
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök két egyetemi rektort nevezett ki kedden. A komáromi Selye János Egyetem rektora Juhász György, a trencséni Alexander Dubček Egyetemé Jozef Habánik.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment