Search by category:
Egyéb kategória

Hétfőn is tesztelnek Érsekújvárban

Hétfőn is tesztelnek Érsekújvárban
Hegedűs Norbert
2021. 01. 30., szo – 15:14

2021. január 30., szombat – 15:14
országos tesztelés érsekújvár

Friss ikon
Off

Törzs

Hétfőn a 19 óráig nyitva tartó pontokon azoktól is mintát vesznek, akik előzetesen nem foglaltak időpontot. Egyébként szombaton sem vették túl szigorúan a regisztrációt: volt, ahol a bejáratnál posztoló katona megkérdezte, milyen időpontra szól a „behívó”, ám volt olyan helyszín is, ahol gyakorlatilag az érkezés sorrendjében igazították el az embereket, időpont egyeztetése nélkül. 

a

Velünk is az utóbbi történt, konkrétan a Vár utcai alapiskolában 10:02 percre visszaigazolt terminusunk volt, azonban a biztonság kedvéért már öt perccel hamarább érkeztünk. Mivel éppen senki sem várakozott, a kedélyes katona máris beljebb invitált bennünket, 10 órakor pedig már bizsergő orrlyukkal vártuk az eredményt. 

a

A Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskolában létesített tesztelőponton megtudtuk, folyamatos és zökkenőmentes a kivizsgálás, 11 óra előtt már mintegy 170-en estek át a procedúrán, és addig ketten bizonyultnak pozitívnak. Ez bizony még mindig 1 százalék feletti fertőzöttségi arányt jelent… 

a

Az egyetemi kórház mobil mintavételi pontján is csupán néhányan várakoztak, a Járási Hivatal épületében kialakított teszthelyiség előtt ottjártunkkor éppenséggel senki sem sorakozott. Úgy tűnik, az országos tesztelés, vagy ahogyan a mostani fordulót hívjuk, azaz a szűrés (szkríning), legalábbis Érsekújvárott még a múlt hetinél is gördülékenyebb.

Bevezető
Érsekújvár |

Érsekújvárban tíz antigén-tesztelőpontot nyitottak szombaton és vasárnap, emellett a járási székhelyen hétfőn az alapiskolákban működő teszthelyeken, továbbá a Mihály bástyán az AG SWOT központban még hétfőn is fogadják az ügyfeleket. 

Település / hely
Érsekújvár

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Sidó H. Zoltán

Read More

Post Comment