Search by category:
Egyéb kategória

Ferenc pápa is felszólal a pozsonyi Globsecen

Ferenc pápa is felszólal a pozsonyi Globsecen
Czímer Gábor
2021. 06. 10., cs – 17:00

2021. június 10., csütörtök – 17:14
Friss ikon
Off

Törzs

A Globsec pozsonyi fórumának kedd déli megnyitóján közvetlenül Čaputová után Ferenc pápa videókapcsolat segítségével szól az esemény résztvevőihez. A konferencia különböző kerekasztalainak, panelbeszélgetéseinek és előadóinak sora nagyon hosszú. A konferencián részt vesz Eduard Heger (OĽaNO) szlovák miniszterelnök és kormányának több tagja, például Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter és Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt), az egészségügyi tárca vezetője is.

A külföldi vendégek között szerepel Andrej Babiš (ANO) cseh kormányfő, Andrzej Duda (PiS) lengyel államfő, Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter, Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter, Bajnai Gordon korábbi magyar miniszterelnök, Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke. Szerdán kora délután pedig közös panelbeszélgetésen vesz részt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és pozsonyi kollégája, Matúš Vallo. A program szerint szerdán kora este Francis Fukuyama világhírű történész kapcsolódik be az egyik beszélgetésbe.

Az idei Globsec-konferencia címe: „Építsük újjá és jobbá a világot!” A beszélgetéseket és az előadásokat négy téma, a demokrácia megújítása, a gazdaság helyreállítása, Európa helye a pandémia utáni világban, valamint az új technológiák köré szervezik. Ahogy az előző években, a rendezvény nagyrészt katonai és biztonságpolitikai szempontból igyekszik körüljárni az adott témákat. Ehhez idén az egészségügyi, egészségbiztonsági szempont is társul.

A Globsec pozsonyi székhelyű elemzőközpont, amely a gazdasági és fenntarthatósági kérdések mellett főként biztonsági és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozik. 2014 és 2015 között a jelenlegi szlovák védelmi miniszter, Jaroslav Naď (OĽaNO) volt az igazgatóhelyettese, aki szintén részt vesz a jövő heti eseményen.

Bevezető
Pozsony |

Jövő héten keddtől csütörtökig tart Pozsonyban a Globsec geopolitikai és biztonságpolitikai konferenciája, amelyen internetes kapcsolat révén rövid beszédet mond Ferenc pápa is. Az eseményen ugyancsak részt vesz Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök, de több állam, köztük Magyarország kormányának tagjai is jelen lesznek.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment