Search by category:
Egyéb kategória

Tour de France – A címvédő Pogacar átvette a sárga trikót, Teuns nyerte az első hegyi szakaszt

Tour de France – A címvédő Pogacar átvette a sárga trikót, Teuns nyerte az első hegyi szakaszt
Mészáros Richárd
2021. 07. 03., szo – 18:11

2021. július 3., szombat – 18:14
Friss ikon
Off

Törzs

Az Oyonnax és Le Grand-Bornand közötti 150,8 kilométeres szakasz volt az első hegyi etap az idei francia körversenyen, öt kategorizált emelkedő – közte három első kategóriás – megmászása várt a kerékpárosokra. Szökés csak nehezen, a táv harmada után alakult ki az esős, hideg időben, végül egy több mint húszfős boly tudott meglépni a mezőnytől.

Az előzetesen az összetett esélyesek közé sorolt, korábban bukó Geraint Thomas már az első, kategorizálatlan hegyen gondokkal küzdött, majd a pénteken is hátránnyal érkező tavalyi második szlovén Primoz Roglic is leszakadt. A sárga trikós holland Mathieu van der Poel 33 kilométerrel a cél előtt maradt le az esélyesek csoportjáról. Harminc kilométer volt hátra, amikor Pogacar ritmust váltott, egyedül Richard Carapaz tudta tartani a lépést a címvédővel, de ő sem sokáig, mert a szlovén kiválóság a következő támadásával a Giro d’Italián 2019-ben győztes ecuadori bringást is maga mögött hagyta.

Pogacar teljesen más tempóban tekert, mint bárki más, közvetlen riválisai már az utolsó előtti kaptató, a Col de Romme tetejére percekkel utána értek fel, a szlovén bajnok közben a több mint ötperces különbséget ledolgozva sorra utolérte a szökevényeket, az utolsó hegytetőre egyedül a belga Dylan Teuns maradt előtte. A lejtmenetben Pogacar nem kockáztatott a csúszós, nedves aszfalton, így a korábbi szökésből ketten is utolérték, Teuns pedig megnyerte a szakaszt, és 2019 után másodszor ünnepelhetett a Tour de France-on.

Pogacar rendkívül magabiztos előnnyel átvette a sárga trikót Mathieu van der Poeltól. A hétfői szünnap előtt vasárnap a Cluses és Tignes közötti 144,9 kilométeres távval és hegyi befutóval folytatódik a 108. Tour de France. A mezőny összesen 3414 kilométert tesz meg, amíg a párizsi Champs-Élysées-n célba ér július 18-án.

8. szakasz, Oyonnax – Le Grand-Bornand, 150,8 km:

1. Dylan Teuns (belga, Bahrain-Victorious) 3:54:41 óra
2. Ion Izagirre (spanyol, Asztana-Premier Tech) 44 másodperc hátrány
3. Michael Woods (kanadai, Israel Start-Up Nation) 47 mp h.
4. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 49 mp h.
...11. Alekszej Lucenko (kazah, Asztana-Premier Tech) 4:09 perc hátrány
…13. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) azonos idővel
…21. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 5:45 p h.

Cím
Eredmények:

1. Pogacar 29:38:25 óra
2. Van Aert 1:48 perc hátrány
3. Lucenko 4:38 p h.
…6. Carapaz 5:01 p h.

Cím
Az összetett élcsoportja:

Bevezető

A címvédő szlovén Tadej Pogacar erődemonstrációt tartva átvette a sárga trikót a Tour de France országúti kerékpáros körverseny nyolcadik, szombati szakaszán, melyet a belga Dylan Teuns nyert meg szökésből.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment