Search by category:
Egyéb kategória

1,7 millió euróból épülhet kerékpárút Rimaszombat és Poltár között

1,7 millió euróból épülhet kerékpárút Rimaszombat és Poltár között
Hegedűs Norbert
2021. 12. 18., szo – 14:11

2021. december 18., szombat – 17:42
Friss ikon
Off

Törzs

A megye az Integrált Regionális Operátív Program (IROP) egyik projektjén volt sikeres. A szerződés aláírására a legközelebbi hetekbe kerülhet sor, januárban pedig kiírják a közbeszerzést. Ha minden jól megy, a megvalósításra 2022 áprilisa és 2023 áprilisa között kerülhet sor.

A Poltárt és Rimaszombatot összekötő kerékpárút ötlete még 2013-ben fogalmazódott meg, amikor a megye szimbolikus egy euróért megvette a Szlovák Vasúttársaságtól (ŽSR) a nagyjából 30 kilométer hosszú poltári vasútvonalat, mely mentén vezetne a bicikliút. A projekt során egy tanösvény létrehozásával számolnak az adott útvonalon, amitől az idegenforgalom és a helyi gazdaság fellendülését várják.

A Poltár és Rimaszombat közötti kerékpárút megvalósulása két szakaszban zajlik majd. Az elsőben Poltár és Cserepes község között készül el az út, a másodikban befejezik azt egészen Rimaszombatig. Besztercebánya megye már beadta a pályázatot a projekt folytatására. Ez 5,3 millió eurós költségvetéssel számol és jelenleg az értékelési szakaszban tart.

Bevezető
Rimaszombat/Poltár |

Besztercebánya megye önkormányzata 1,7 millió eurót szerzett a Rimaszombat és Poltár közötti kerékpárút első szakaszának megépítésére – tudatta Lenka Štepáneková megyei szóvivő.

Település / hely
Rimaszombat/Poltár

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Hegedűs Norbert

Read More

Post Comment