Search by category:
Egyéb kategória

Tilos marad a kettős állampolgárság 

Tilos marad a kettős állampolgárság 
Czímer Gábor
2022. 02. 16., sze – 18:08

2022. február 16., szerda – 18:17
Friss ikon
Off

Törzs

A törvényhozás kedden elfogadta azt a törvénymódosító javaslatot, amely értelmében továbbra sem tennék lehetővé, hogy egy másik ország állampolgárságát vegyék fel azok, akik Szlovákiában élnek. Az indítványt 81 igen és 40 nem szavazattal hagyták jóvá, heten tartózkodtak egy képviselő pedig nem szavazott. A parlamentben a javaslatot támogatta a kormánypárti OĽaNO és a Sme rodina frakciójának legnagyobb része, de az SaS-es, valamint a Za ľudí képviselőinek többsége is igennel szavazott. Az ellenzéki képviselők legnagyobb része, köztük a smeres honatyák, a módosítás ellen szavaztak. A parlament magyar nemzetiségű alelnöke, Grendel Gábor (OĽaNO, NOVA) azonban támogatta azt, míg az ugyancsak magyar Gyimesi György (OĽaNO) a módosítás ellen voksolt. Ondrej Dostál (SaS, OKS), aki tartózkodott, a módosítás parlamenti vitájában arról beszélt, hogy az így előállt törvény szerinte alkotmányellenes. 

Gyakorlatilag a jogszabály módosításával is érvényben marad az a tiltás, amellyel még Robert Fico (Smer) kormánya 2010-ben korlátozta a kettős állampolgárság felvételét. Előtte lényegében bárki szabadon megszerezhette egy másik ország útlevelét. Ficoék akkor ezzel arra reagáltak, hogy a magyar törvényhozás elfogadta az egyszerűsített honosításról szóló törvényt. Ennek értelmében a külhoni magyarok számára lehetővé tették, hogy könnyen felvegyék a magyar állampolgárságot. 

A Szövetség vezetői közvetlenül a parlamenti szavazás után, a pozsonyi örvényhozás épülete előtt adtak hangot a jogszabálymódosítás elleni tiltakozásuknak. Azt kérik Zuzana Čaputová államfőtől, vétózza a törvényt, valamint azt szeretnék, ha az Alkotmánybíróság is vizsgálná azt.

Az ellentörvény

A törvényhozás első olvasatban még tavaly márciusban fogadta el a kettős állampolgárságot tiltó törvény módosító javaslatát. Ez a változat nemhogy enyhítette volna, hanem bizonyos értelemben még szigorította is a kettős állampolgárság felvételére vonatkozó feltételeket. Aztán többszöri halogatás után most szerdára sorolták be a javaslat második olvasatban való tárgyalását. A parlament így röviddel este öt után meg is szavazta a jogszabály-módosítást. Ennek értelmében a szlovákiai magyarok számára továbbra is tilos marad, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot, mindössze a külföldön élő szlovák állampolgárok kapnak némi adminisztratív könnyítést, ha az adott külföldi ország útlevelét is meg akarják szerezni. Ahogy arról beszámoltunk, a jogszabály-módosítás értelmében, ha valaki legalább öt évig külföldön él, felvehetné az adott ország állampolgárságát.  

A tiltást, mely főként arra irányult, hogy a szlovákiai magyarok ne vegyék fel a magyar állampolgárságot még Robert Fico (Smer) első kormánya vezette be 2010-ben. Előtte lényegében bárki szabadon megszerezhette egy másik ország útlevelét. Ficoék ezzel a második Orbán-kormány azon intézkedésével szemben léptek fel, amely lehetővé tette a határon túli magyarok egyszerűsített honosítását. A szlovákiai magyar politikumban az elmúlt 12 évben kialakult az a konszenzus, mely szerint a 2010-es ellentörvény előtti jogi állapothoz szeretnének visszatérni, vagyis azt szeretnék, ha újra szabadon felvehető lenne a kettős állampolgárság. 

A szakértő szerint

Fiala-Butora János, kisebbségjogi szakértő a pozsonyi törvényhozás döntésével kapcsolatban lapunknak elmondta, a módosított törvény valójában csak a  a külföldre, köztük Magyarországra költözött szlovák állampolgárok helyzetét rendezi. Ők a jövőben felvehetik a második állampolgárságot a szlovák elveszítése nélkül. A szakértő azonban rámutat, a módosítás nem rendezi a Szlovákiában élő magyar állampolgárságot felvevő emberek ügyét. „Ezzel egy abszurd helyzetet teremt: azoknak engedi a kettős állampolgárságot, akiknek már nincs érdemi kapcsolatuk Szlovákiával, akiknek pedig van, azoknak tiltja azt” – nyilatkozta lapunknak Fiala-Butora. 

A szakértő arról is beszélt, félő, hogy a kormány úgy fog erre a mostani módosításra tekinteni, hogy már megoldotta a kettős állampolgárság kérdését, és nem fogja akarni újból megnyitni a törvényt. „Pedig továbbra is rendezetlen számos ember ügye. És idáig egyszer sem hangzott el, homályos utalgatásokon kívül, hogy mi szükség van az ellenük, szlovákiai magyarok ellen irányzott ellentörvényre, milyen veszélyt lát bennük Szlovákia, amitől meg kellene védeni az országot” – tette fel a kérdést a szakértő. 

Bevezető
Pozsony |

A pozsonyi parlament lényegében megerősítette az első Fico-kormány állampolgársági ellentörvényét. A szlovákiai magyarok számára továbbra is tilos marad, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment