Minden ember halála mély sebet hagy a közeli és távolabbi hozzátartozóikban. Egyetlen halál mellett sem lehet elmenni egy legyintéssel. Már több mint két évtizede sodort a sors olyan emberek mellé, akik gyakran néznek farkasszemet a halállal. Látok gyorsan kettétört sorsokat, látok olyan eseteket, amikor a csodára várunk, és az nem érkezik időben.

El tudom képzelni, hogy mi történhet, mi játszódhat le egy szülő lelkében, szívében, amikor megtudja, mi történt azzal, akit nemrég még a szíve alatt hordott. Biztosan az első reakció: miért nem én mentem el, miért neki kellett?! Sajnos a sors sok esetben nagyon kegyetlen tud lenni, és nem válogat.

Bella István költészetéből tudjuk meg, hogy „A halált ki kell érdemelni, nem csak az életet.” E nehéz és egyben nagyon mélyen szántó gondolat számomra azt jelenti, hogy az élettel azonnal kiérdemeljük a halált is. Hat éve hatalmas tragédia történt Nagymácsédon. A tragédia szele belengte egész Szlovákiát és a világ sok országát. A tragédia sok mindenre rávilágított, de sok mindenre még nem adott választ. Egy dolgot nagyon megjegyeztem nagyszüleimtől, amikor egy falusi tragédia kapcsán azt mondták: ,,Soha nem fogjuk megtudni, mi és miért is történt vele, mert, amit csak ő tudott, azt elvitte a sírba.” Ezek után jöhet akármilyen kiváló nyomozó, az összes mozaikkockát sohasem fogja tudni berakni az összképbe. Ezért az ilyen képek mindig hiányosak lesznek.

Bizonyára kis országunkban történtek más megrázó tragédiák is, melyek szenvedő alanyai nem újságírók, közszereplők voltak, hanem csak mindennapi tisztességes halandók. Noha róluk nagyon keveset vagy semmit sem írtak, ennek ellenére megtörténtek, és biztosan sok esetben pislákolt az el nem égett gyertya lángjának reménysugara. Igaz, miattuk nem mentek a terekre elmondani és felhívni a felelősök figyelmét, mi is történt. Pedig kár, lehet, akkor sok minden nem történt volna meg…

Sok-sok év után is a családtagok szíve mélyén, valahol ott legbelül még mindig mennyi fájdalom nyer utat! A lélek számtalanszor vív háborút, hogy a kibillent egyensúlyt helyreállítsa, és a felháborodás magasba csapó hullámait megszelídítse. Az ilyen veszteségek örökre veszteségek maradnak. Jöhet bármi, a még mindig vérző mély sebet nem nagyon lehet ellátni. A hat éve történt tragédia is mélyen megrázta a közeli és távolabbi családtagokat, ismerősöket – és még hány ilyen tragédia volt, amiről nem tudunk? Ahogy fentebb írtam: az élettel azonnal kiérdemeljük a halált is – de nem biztos, hogy ezzel az állítással mindig meg tudunk békélni.

Tisztelet emléküknek!