Search by category:
Egyéb kategória

Döntős a Nádas–Tótka kajak páros, Kopasz és Varga a B fináléba került

Döntős a Nádas–Tótka kajak páros, Kopasz és Varga a B fináléba került

Mészáros Richárd

2024. 08. 09., p – 11:41

Döntőbe jutott a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos páros 500 méteren a párizsi olimpián, míg a másik magyar egység, Kopasz Bálint és Varga Ádám kettőse a B fináléban szállhat vízre kora délután.

Mindkét magyar egység közvetlenül az előfutamból jutott tovább kedden, ezúttal viszont egy középfutamba kerültek, azaz egymással is meg kellett küzdeniük. Az első négy hely ért finálét.

Az ebben a számban világ- és Európa-bajnok Nádas Bence és a tokiói olimpián K–1 200-on aranyérmes Tótka Sándor jól jött el a rajtból és hamar az élre állt. A friss Eb-győztes magyar egységet fűthette a bizonyítási vágy, mivel csütörtökön a négyessel csak hetedikek lettek. Nádas nyert már világ- és Európa-bajnokságot ebben a számban Kopasz Bálinttal és tavaly másodikak lettek a vb-n, most viszont külön indultak. Ez a magyar hajó féltávnál is vezetett, végül pedig a németek mögött ért célba, azaz a továbbjutás biztosan meglett.

A frissen összeült Kopasz, Varga egység, a tokiói olimpia 1000 méter egyes számának első és második helyezettje ötödik volt a startot követően, majd negyedik féltávnál, végül a németek, Nádasék, a csehek és az amerikaiak mögött ért célba, 15 századdal lemaradva az A döntőről.

A B döntő 13.20-kor lesz, az A döntőt 13.30-kor rendezik.

Read More

Post Comment