Az előző vezetést hibáztatja a belügyi tárca az útlevelek lassú kiadása miatt
2024. 08. 05., h – 19:13
A tárca előző vezetését hibáztatja a belügyminisztérium azért, hogy csak késve tudják kiadni az új útleveleket. Állítása szerint a korábbi belügyminiszterek semmit nem tettek a helyzet megoldásáért. A tárca az SaS hétfői bírálatára reagált. Rámutatott, hogy csak a belügyminisztérium jelenlegi vezetése írta alá a kivitelezési szerződést a Nemzeti Azonosítási Központ új technológiai rendszerére, holott már 2019-ben beszerezték azt. Arra is rámutatott, hogy nincsenek üres útlevelek, és erről is az előző vezetés tehet.
A belügyminisztérium állásfoglalása szerint bár Roman Mikulec (Szlovákia mozgalom) miniszter 2020 decemberében pályázatot hirdetett üres útlevelek beszerzésére, de később megszüntette a pályázati kiírást. „A második pályázatot csak 2022 márciusában írta ki, de végül azt is törölte” – írta a tárca, hozzátéve, hogy közbeszerzés helyett Mikulec a kevésbé átlátható, ún. közvetlen megrendelésről kezdett tárgyalni az eredeti beszállítóval, és végül a szerződést is aláírták.
Az előző vezetésnek azt is a szemére veti, hogy nem írta alá a szerződést a tavaly másodjára meghirdetett pályázat győztesével. Az új beszállítóval tavaly decemberben kötöttek szerződést.
Hétfői sajtótájékoztatóján az SaS azért bírálta Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminisztert, mert a határidőn túl kiállított útlevelek miatt 600 millió eurónyi illetéket kell visszaadni az útlevelek kérvényezőinek.
Az útlevelek kiadásával kapcsolatban kialakult helyzet miatt bírálja az SaS Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminisztert. A késések miatt 600 ezer eurót kell visszaadni az állampolgároknak, amit az útlevélkiadás díjaként fizettek be, ugyanis nem készülnek el időre az úti okmányok. Az SaS szerint a belügyminiszter menedzserként csődöt mondott. Erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt Branislav Gröhling pártelnök, parlamenti képviselő.
„Most az összes adófizetőnek kell összedobnia a 600 ezer eurót, ennyibe kerül az államnak, hogy Šutaj Eštok menedzserként csődöt mondott” – jelentette ki Gröhling. Hozzátette, főleg azért árasztották el az útlevélkérvények az okmányirodákat, mert a kormány emelte az útlevélkiadás díjait, ráadásul a nyári szezon előtt.