Search by category:
Egyéb kategória

A Lučanský-ügy új részletei kerültek elő

A Lučanský-ügy új részletei kerültek elő
Czímer Gábor
2021. 01. 03., v – 17:56

2021. január 3., vasárnap – 18:30
Milan Lučanský
Friss ikon
Off

Törzs

Az öngyilkosságot elkövető Milan Lučanskýnak, a jelentős összegű korrupcióval gyanúsított korábbi rendőrfőnöknek az esetéről szóló dokumentumok tartalmát a Denník N közölte. Ezek szerint a férfit kezelő orvosok azt állítják, kizárható, hogy a vizsgálati fogságban tartott egykori országos rendőrkapitányt a börtönben megverték volna. Ez egybevág azzal, amit akkor a férfi ügyvédje is mondott, mi szerint a sérüléseket véletlenül, saját magának okozta. A most a sajtóhoz került jegyzőkönyvek szerint Lučanský maga is úgy nyilatkozott, jól bánnak vele a börtönben. „A fiúk aranyosak” – mondta a december eleji eset után. Az esetben a főügyészi vizsgálat is kizárta az idegenkezűséget. 

Az özvegy kételkedik 

Mint arról beszámoltunk, Lučanský december 26-án öngyilkosságot kísérelt meg a cellájában, egy nappal később pedig a kórházban életét vesztette. Az egykori rendőrkapitány özvegye, Martina Lučanská szombaton este egy olyan bejegyzést tett közzé a közösségi médiában, amelyben férje lehetséges megveréséről ír. Azt állítja, ha bántalmazták volna, az egykori főrendőrnek nem állt volna az érdekében, hogy azt bevallja, mivel csak rontott volna a börtönbéli helyzetén. Lučanská kétségbe vonta azt is, mi szerint néhai férje halálát az okozta volna, hogy a férfi felakasztotta magát. Azt állítja, nem látott erre utaló sérüléseket a férje nyakán, az őrök pedig nem engedték, hogy az egész holttestet megnézze.

Parlamenti ügy lehet 

Az özvegy és Lučanskýt egykor a hivatalába kinevező, ma már ellenzéki Smer arra szólította fel Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminisztert, hogy rendelje el a fekete lobogó kihelyezését. A tárcavezető ennek nem tett eleget, mert az ügyben nem rendeltek el állami gyásznapot. Mikulec ugyanakkor hozzátette, a rendőrök természetesen a munkahelyükön megemlékezhetnek Lučanskýról. Peter Pellegrini a szintén ellenzéki Hlas vezetője a közösségi oldalán elfogadhatatlannak nevezte, hogy míg Lučanský családja nem kapta kézhez az elhunyt férfi orvosi kezelésének dokumentációját, addig a a Denník N-nek már rendelkezésére állnak. A pártelnök egyben felszólította az illetékeseket, bocsássák a család rendelkezésére a látleleteket. Ugyancsak felhívást intézett a parlament védelmi bizottságának vezetőjéhez, Juraj Krúpához (OĽaNO), hogy azonnal hívja össze a testületet. Az ülésen Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi és Mikulec belügyi tárcavezetőtől várnak magyarázatot a történtekre. 

Mi történt Lučanskýval?

A Denník N birtokába jutott dokumentumok szerint Lučanský december 9-én megsérült a szeme környékén. Azt állította, elesett és megütötte magát. Később emiatt a rózsahegyi kórházba szállították, mert a férfi állítása szerint tornázott és emiatt a sérülés súlyosbodott. Lučanskýt megműtötték, az orvosok egy endoszkópos beavatkozással véralvadékot távolítottak el és csökkentették a szemüregi nyomást. Ezen beavatkozás után készült képek kerültek néhány napja nyilvánosságra, amit Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter elítélt és a kiszivárogtató felkutatására szólított fel. Lučanskýval a kórházban történt még egy baleset, amikor beleült a kerekesszékbe, az felborult vele és a férfi beverte a fejét. Ezért CT-vizsgálatot rendeltek el, ami azt mutatta, az egykori rendőrfőnök nem szenvedett komolyabb sérülést. Az igazságügyi minisztérium vizsgálóbizottságának az egyik kezelőorvos elmondta, kizárták, hogy Lučanskýt megverték volna, mert a szemhéján, homlok- és járomcsontján nem voltak sérülések. Az eset pontos részletei azonban nem ismertek. 

A Denník N-nek sikerült megszereznie az öngyilkosság idején készült kamerafelvétel leiratát. Ebből beigazolódott, hogy a börtönőrök a férfit december 29-én 16:30-kor a cellájában még élve látták. Kilenc perccel később, a vacsoraosztáskor azonban már nem reagált. A leirat szerint a börtön személyzete ezután megkezdte a férfi újraélesztését, 20 perccel később pedig a mentő is megérkezett. A dokumentum szerint Lučanskýt az eset után közvetlenül legalább 10 személy látta, akik az ügyben tanúskodhatnak. Az egykori rendőrfőnök az eset után egy nappal vesztette életét a kórházban. 

Lučanskýt a Júdás-akció keretében vették őrizetbe. A gyanú szerint összesen 510 ezer euró kenőpénzt fogadott el. Sajtóinformációk szerint az egyik ügyben, amiben gyanúsítják akár 15 év szabadságvesztéssel sújtható. 

Bevezető
Pozsony |

Milan Lučanský, a korrupcióval gyanúsított korábbi rendőrfőnök sérülésének és későbbi öngyilkosságának részletei kerültek nyilvánosságra. Az orvosai szerint a férfit a börtönben nem bántalmazták, az özvegy azonban az ellenkezőjére utalgat. 

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment