Search by category:
Egyéb kategória

Hova, hogyan utazhatunk 2021-ben?

Hova, hogyan utazhatunk 2021-ben?
szabolaci
2021. 01. 03., v – 23:41

2021. január 4., hétfő – 07:00
Milyen trendek várhatók az utazásban, a légi közlekedésben?
Friss ikon
Off

Törzs

Bár a kérdésre most senki sem tud biztosat mondani, ám mi mégis megpróbáljuk előrevetíteni a trendeket – erős optimizmussal, és szubjektív véleménnyel. Nyilván, benne van a pakliban, hogy a jóslások közül sok nem fog teljesülni, ahogy az is, hogy olyan esemény borít mindent, amire most még senki sem számít – gondoljunk csak az egy évvel ezelőtti előrejelzésekre, amelyeket a váratlan koronavírus-járvány teljesen felborított.

Enyhítések

Az előző év végén elkezdődtek az oltások, ami a mostani tervek szerint húsvétra már a tömeges szakaszba érkeznek, így várható, hogy az európai majd a világ országai is egyre többet fognak beszélni, majd tenni az újranyitással kapcsolatban. Márciusra véleményünk szerint már újra megnyílhatnak a határok, azzal, hogy továbbra is számítani lehet korlátozásokra. A nyitás pedig magával hozhatja a szállodák, a légiipar, a turizmus újraéledését is – igaz, az elején rendkívül lassan indulhatnak útnak az emberek, turisták. Bizonyára lesz olyan réteg, akik már elsők között szeretnének repülni, utazni, ám a nagyobb tömeg utazási vágya az első körben csak a közeli helyekre, országokra fog korlátozódni.

Tavasz

Ha minden jól megy, tavasszal, májusban már egyre inkább visszatérünk a régi életünkhöz, ehhez pedig hozzájárul az is, hogy mind többen merészkednek utazni – valaki azért, hogy bepótolja az idén elmaradt utazást, van aki azért, hogy kipihenje a 2020-as év lelki terheit, és sokan lesznek, akik azért, mert ismét lehetőség van az utazásra. Láttuk ezt 2020-ban is, amikor júniusban megnyíltak az európai határok, elérhetővé vált a tengerpart, tömegek döntöttek úgy, hogy útra kelnek. Bár a járvány előtti szint továbbra is álom marad, ám azok a szolgáltatók, hotelek, légitársaságok, amelyek túlélik a járványt, ismét egyre több utast, vendéget köszönthetnek. A hotelekben pedig megszűnhet a szellemház hangulat.

Tengerparti nyaralások

A legnagyobb kérdés, hogy mi lesz a tengerparti nyaralásokkal. Nagyon sok embernek van olyan vouchere, amelyet a tavaly elmaradt nyaralásért kapott, így ők 2021-ben minden bizonnyal bepótolják az utazást, de mivel a nyári hónapokban már szinte mindenki be lehet oltva, aki azt igényli, így ez egy lelki megnyugvást is okozhat, ami pedig jó eséllyel megjelenik az utazni vágyók számában is. Mivel az utazási irodák nagyon óvatosan tervezik az évet, nem kizárt, hogy a nyári hónapokban pluszkapacitásokat, charterjáratokat kell bevetni, hogy ki tudják elégíteni az utazni vágyók igényét. De annyi bizonyos, hogy azok, akik nyaralni szeretnének, az indulás előtti hetekben fognak csak erről dönteni, így nem kizárt, hogy a last minute ajánlatoké lesz a főszerep.

Európa és a világ turizmusa

Az európai nyitás után a világ többi országa is újra várja a turistákat, eltűnnek az olyan borzasztó „szolgáltatások”, szabályok, mint a karanténhotel, a negatív PCR-teszt, vagy az ideiglenesen bevezetett vízumkényszer. Várhatóan nyáron már csak nagyon kevés olyan hely lesz a világon, ahova még mindig tilos lesz a belépés – legfeljebb igazolást kérnek arról, hogy megkaptuk az oltást. Azok az országok, amelyek most még azt hirdetik, hogy 2021-ben sem nyitna ki, várhatóan többen átértékelik ezt a határozatot, és a korábban tervezettnél hamarabb nyitnak a turisták előtt. Persze, lehetnek kivételek…

Légiközlekedés

Bár a légi közlekedés nem állt le teljesen, most is nagyon sok telt házas járat üzemel, a nyitás után azonban sorra jelentik be a járatnöveléseket. A légitársaságok, repülőterek forgalma még messze nem közelíti meg a korábbi szintet – elég csak arra gondolni, hogy 2021-ben szinte biztosan nem indul be az üzleti és a konferenciaturizmus –, ám már újra lesz élet, lesznek utasok…

CovidPass

A legnagyobb kérdés a CovidPass. Ez gyakorlatilag egy olyan „útlevél” lenne, amelyben szerepel, hogy az adott utas átesett-e már a fertőzésen, megkapta-e az oltást, és az esetleges tesztek is ebben lennének feltüntetve. Bár sokan tiltakoznak ez ellen, nem kizárt, hogy 2021-ben sok helyen, határon, légitársaságnál, szállodában ezt kérni fogják. Utasként ez nem okozhat gondot, hiszen ez csupán egy formalitás, aki utazni szeretne, az minden bizonnyal megtesz mindent azért, hogy útra kellhessen. Ha kell, akkor beoltatja magát, és a CovidPasst is becsomagolja utazás előtt.

Mennyiért utazhatunk?

A legnagyobb kérdés, hogy milyen árakon tudunk idén utazni, nyaralni, szállodai szobát foglalni, repülni. Az első hónapokban szinte biztosan nagyon olcsón, a repülőjegyek akár az év végéig akciós áron foglalhatók, megmaradhat a módosítási és törlési rugalmasság és díjmentesség. A légitársaságoknál 2021-ben még minden bizonnyal megmaradt az a trend, hogy indulás előtt sem nő jelentősen az ár, így jövőre akár az utazás hetében is foglalhatunk olcsó repülőjegyet. Nyáron azon­ban a tengerparti nyaralásoknál, a szállodai szobáknál, ha jobb lesz a forgalom, mint amit vártak, némi áremelkedésre számítani lehet. De a lényeg, hogy 2021-ben már újra utazhatunk, újra elindulhat a turizmus.

Bevezető

Talán nem tűnik túlzásnak kijelenteni, hogy a turizmus szempontjából a 2021-es év már sokkal jobb lesz, mint az idei volt. De hogyan utazhatunk idén, milyen lehetőségek közül választhatunk, milyen trendek várhatók az utazásban, a légi közlekedésben?

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szabó Laci

Read More

Post Comment