A Minari című szociodráma a felnőtté válásról, a saját lábra állásról szól, illetve arról, hogyan boldogul egy koreai család a kies Arkansasban, ahol farmerkedésbe kezdenek, és hisznek az „amerikai álomban”, abban, hogy a kellő szorgalom és tehetség meghozza a gyümölcsét az ígéret földjén. 
A kritikusok lelkesen fogadták, a tavalyi online Sundance Fesztiválon, a független filmek első számú seregszemléjén fődíjat kapott. Az alkotók benevezték a Golden Globe-ra is, méghozzá a legjobb drámai alkotások közé. Az előzsűri azonban kipenderítette onnan, és átrakta a legjobb idegen nyelvű film kategóriájába, mivel a dialógusok zöme koreai nyelven hangzik el, és a rendező, Lee Isaac Chung szintén koreai származású. 

Chung azzal érvelt, hogy a stáb teljes egészében amerikai állampolgárokból állt, ő maga is az Egyesült Államokban született. A film egyik producere pedig maga Brad Pitt volt, akinél kevés „amerikaibb” fickó mozog a filmiparban. Szóval az alkotók visszautasítják azt a vádat, mely szerint spekulatív szándékkal nevezték filmjüket a fő kategóriába a legjobb idegen nyelvű film kategóriája helyett, és tiltakoznak az átsorolás ellen. 

A spekuláció szándéka azért merülhetett fel, mert a legjobb idegen nyelvű filmek mezőnyében általában nagy a tolongás, hiszen oda – képletesen szólva – az egész világ szeretne bejutni, míg a legjobb drámai alkotások kategóriájában amerikai filmek versengnek az Aranyglóbuszért. És mivel az Oscar-díj előszobájának tekintett Golden Globe zsűrije is törekszik arra, amit az Amerikai Filmakadémia tavaly hivatalosan is deklarált, hogy tudniillik legyen több kisebbségi, színes bőrű, hátrányos helyzetű embereket bemutató film a jelöltek között, egyértelmű, hogy a Minarinak jobbak lennének az esélyei abban a kategóriában. 

Kritikusok egész hadserege szállt harcba a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségével a döntés miatt. És ennek kapcsán az is forró téma lett Hollywoodban, hogy vajon mi számít idegen nyelvű filmnek. Legtöbben Alfonso Cuarón Roma című drámáját hozzák fel példaként, amelyet 2019-ben simán jelölhettek Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, annak ellenére, hogy a történet Mexikóban játszódik, a stáb helyi volt (egyedül a rendező kettős állampolgár), a szereplők szintén, a film nyelve pedig spanyol. A tavalyi Oscar-díjas Élősködők (Parasite) című koreai film, Pong Dzsunho rendező alkotása is szóba került az ügy kapcsán. Többen felvetették, hogy Chung, aki egyébként amerikai állampolgár, a Pong Dzsunho által kitaposott úton halad a nemzetközi érvényesülés érdekében. 

Az amerikai sajtóban számos elemző cikk jelent meg arról, hogy manapság a tehetségesebb rendezők ott forgatnak, ahol akarnak, az egész világ nyitva áll előttük. Mindenki ott él és ott folyamodik állampolgárságért, ahol akar. És a filmekben gyakorlatilag bármilyen nyelven beszélhetnek a szereplők. Vagyis annál sokszínűbb lesz a műfaj, minél kevesebb adminisztratív akadályt gördítenek az alkotók elé, gátolva a pozitív tendenciákat. 

A Pulitzer-díjas vietnámi író, Viet Thanh Nguyen a következőket írta a Washington Postban: „Ez a döntés megmutatja, hogy nem tudjuk eldönteni, mi miatt tekintünk egy filmet külföldinek: a nyelv, az alkotók vagy a bemutatott kultúra miatt. Mely nyelvek számítanak amerikainak? Vajon amerikainak tekinthető-e az olyan ember, aki többnyire nem az angolt használja kommunikációs nyelvként saját környezetében, viszont az Egyesült Államokban született?” A Minari átsorolása szerinte felháborító, és jól szemlélteti a jelenlegi viszonyokat. „Tegyük fel, hogy Steven Spielberg egy jiddis nyelvű filmet forgatna a New Yorkba emigrált izraeli zsidókról. Vajon elég amerikainak tartaná ezt a filmet a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége?” A szintén amerikai állampolgárságú vietnámi író szerint az ázsiai származásúakat idegeneknek tekintik az Egyesült Államokban, még akkor is, ha az 1800-as évekig vissza tudják vezetni amerikai családfájukat.