Search by category:
Egyéb kategória

Dunaszerdahelyen is lesz oltópont

Dunaszerdahelyen is lesz oltópont
Kiss Bartalos Éva
2021. 01. 07., cs – 11:46

2021. január 7., csütörtök – 14:22
oltás
Friss ikon
Off

Törzs

Ma reggel adták be az első vakcinákat Dunaszerdahelyen. Bock Sylvia a kórház igazgatója közölte, hogy a napokban a Covid-osztályon dolgozó, illetve a fertőzöttekkel elsőként kapcsolatba kerülő alkalmazottakat oltják be a koronavírus ellen. „Önkéntes alapon működik az oltás, azok kapják meg, akik jelentkeztek. Ma és holnap nyolcvan alkalmazottat oltunk be, a jövő héten körülbelül ugyanennyit” – mondta az igazgató. A kórház alkalmazottainak több mint fele regisztrált a vakcinára. Száznál több alkalmazott már átesett a fertőzésen, így ők csak később kerülnek sorra az oltási programban. Az igazgató abban bízik, hogy a közeljövőben nőni fog azok aránya, akik regisztrálnak a vakcinára.

Heteken belül a dunaszerdahelyi kórház is felkerül az oltópontok közé, ez azt jelenti, hogy a járási székhelyen is elérhető lesz a vakcina.

„A hálózatunkban három elosztóhely van, ahol speciális hűtőbokszokban tárolják a vakcinát. Dunaszerdahelyre ezekről az elosztóhelyekről érkezik majd az oltóanyag, amit 5 napig tárolhatunk 2-8 fok közötti hőmérsékleten. Az előre leadott igények alapján kapjuk meg a vakcinát. Az oltási stratégia alapján az egészségügyi alkalmazottak után a szociális otthonok dolgozói, a kritikus infrastruktúra tagjai, a kritikus betegségben szenvedők, és végül a többi 18 év feletti lakos jut vakcinához. Itt is mindenkinek lehetősége lesz beoltatni magát” – fogalmazott Bock Sylvia hozzátéve, hogy Dunaszerdahely ugyan egyelőre nem szerepel az oltópontok között, de két héten belül már ide is regisztrálhatnak majd a jelentkezők. A PCR-teszthez hasonlóan regisztráció után sms-ben, vagy e-mailben küldenek további tájékoztatást az oltás helyéről és időpontjáról.

Dunaszerdahelyen októbertől működik a Covid-osztály, az elmúlt három hónapban csak itt száz áldozata volt a járványnak. A hét közepén huszonhat beteget kezeltek a 60 ágyas osztályon, de ahogy az igazgatónő elmondta, napról napra változik a helyzet, az utóbbi időszakban általában harminc körüli a betegszám. Jelenleg tizenhárom alkalmazott van karanténban.

Bevezető
Dunaszerdahely |

Két nap alatt nyolcvan egészségügyi dolgozó kapja meg a koronavírus elleni védőoltást a Svet Zdravia dunaszerdahelyi kórházában, ahol heteken belül oltópont is létesül.

Település / hely
Dunaszerdahely

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Kiss Bartalos Éva

Read More

Post Comment