Search by category:
Egyéb kategória

Kollár: A kormány egyezségre jutott a tesztelést illetően

Kollár: A kormány egyezségre jutott a tesztelést illetően
Mészáros Richárd
2021. 01. 17., v – 11:15

2021. január 17., vasárnap – 11:32
Boris Kollár

Friss ikon
Off

Törzs

Kollár szerint a koalíciós pártoknak sikerült egyezségre jutniuk a tesztelést illetően, erről pedig ma, a kormányülés után tájékoztatják a polgárokat is. A házelnök úgy véli, a rossz időjárási körülményekre tekintettel a tesztelés többnapos, akár tíznapos is lehet, így megelőzhető lenne az, hogy az emberek hosszú sorokban álljanak. A másik lehetőség az lenne, ha a polgárok egy előre meghatározott időpontra érkeznének a tesztelőhelyiségekhez.

A TA3 műsorában arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja az Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter között kialakult helyzetet, és igyekszik a kettejük közötti feszültséget csökkenteni. Kollár szerint az ő vitájuk leginkább abból fakad, hogy míg az egyikük provokál, addig a másik belefut a csapdába, végül pedig azon veszekednek, hogy „ki a nagyobb idióta”.

(Denník N)

Bevezető
Pozsony |

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szerint a leghatékonyabb módszer az lenne, ha csak azokban a járásokban tesztelnének, amelyekben a legsúlyosabb a járványügyi helyzet. „De mivel nagyon rosszak a számaink, valamilyen tesztelés mindenképp szükségszerű” – tette hozzá.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment