Rendőrautó-utánzatot lopott, aztán az igaziba ültették
Sudár Éva
2021. 12. 28., k – 09:54
Az ügyészség szerint az elkövető tavaly nyáron Mezőörsnél odalépett a fém szerkezethez csavarozott rendőrautó-utánzathoz, többször a föld felé hajlította, s végül le tudta törni a rögzítő elemről. A zsákmányt pedig – tehát a bádog rendőrautót – furgonja rakterébe helyezte és átutaztatta nagyapja házához, ahol a rendőrök később le is foglalták sértetlen állapotban. Így a nem is csekély – A 223.750 forintos – lopási kár megtérült.
Innen erőszakolta le a bádog rendőrautót.
A kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Győri Járási Ügyészség közvetítői eljárás céljából eljárást felfüggesztő határozatot hozott, így hat hónapnyi lehetőséget kap a megtévedt „imitációtolvaj”, hogy szembe nézzen tette káros voltával.
A közvetítői eljárás eredményessége esetén az ügyészség várhatóan az eljárás megszüntetéséről fog határozatot hozni.
Létezik egy új újfajta bűncselekmény: ez a rendőrautó-imitáció ellopása. Mezőőrsnél történt az első, és egy 20 éves fiatalembert vádolnak vele, aki meglovasította a 81. sz. főútra kihelyezett bádog rendőrautót – derül ki a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség tájékoztatásából.