A belügyminisztérium több konkrét lépést tett a rendőrség stabilizálása érdekében
2024. 08. 22., cs – 16:13
A Belügyminisztérium vezetése több konkrét lépést tett annak érdekében, hogy stabilizálja a rendőrséget, és helyreállítsa azt az áldatlan helyzetet, amelyet az előző vezetés maga után hagyott. Ezt Matej Neumann, a belügyi tárca szóvivője közölte a TASR-rel. Ezzel az SaS csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált, amelyben a párt azt állította, hogy a rendőrségen fenntarthatatlan állapot uralkodik, és még több rendőr távozását vetítették előre.
A minisztérium rámutatott: 2020-ban 1473, egy évvel később pedig 1385 rendőr távozott a rendőrségtől. „Tavaly 1288 rendőr hagyta el a rendőrséget, idén pedig július végéig 768 rendőr távozott”.
Felhívta a figyelmet például az idén áprilisban kifizetett egyszeri, 500 eurós honoráriumra, a feladatok minőségi elvégzéséért járó 330 euró összegű jutalom kifizetésére vagy a végrehajtó osztályokon 400 euróig, más osztályokon 200 euróig terjedő értékelési jutalmakra. Hozzátette, hogy a minisztérium elkészítette a közszolgálati törvény módosításának tervezetét is, amelyet hamarosan a kabinet elé akar terjeszteni. Ebben például a lakhatási támogatás, a munkaerő-felvételi támogatás és a stabilizációs támogatás emeléséről is szó van. Emellett előkészületben van egy nagyszabású toborzási kampány is.
„Ugyanakkor továbbra is intenzíven keressük azokat az egyéb lehetőségeket és megoldásokat, amelyek megfelelő fizetési feltételeket biztosítanának a rendőrség tagjai számára. Sikerült például elérnünk a kockázati díj megemelését a rendőrség kerületi és járási igazgatóságainál dolgozó valamennyi nyomozó számára” – tette hozzá Neumann. A felvételi eljárás feltételeinek megváltoztatásán is gondolkodnak.
Az SaS párt képviselői szerint fenntarthatatlan körülmények uralkodnak a rendőrségnél. További rendőrök távozására számítanak. Juraj Krúpa (SaS) parlamenti képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatóján arra is rámutatott, hogy a rendőrség korlátozott hatáskörrel rendelkezik a bűncselekményekkel szemben, miután egy büntetőjogi módosítással megemelték a kárérték határát. Mária Kolíková volt igazságügyi miniszter és az SaS elnökhelyettese kifogásolta, hogy a büntetőjogi törvény módosításáról, amely augusztustól hatályos, nem kérdezték meg a rendőrök véleményét.