Search by category:
Egyéb kategória

Pellegrini kinevezte Pavol Gašpart a SIS élére

Pellegrini kinevezte Pavol Gašpart a SIS élére

Czímer Gábor

2024. 08. 26., h – 15:44

Pozsony |

Peter Pellegrini államfő hétfőn délután kinevezte a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) élére Pavol Gašpart (Smer), az egyebek mellett korrupcióval vádolt korábbi országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar fiát.

Pellegrini szokatlanul hosszú idő, 73 nap után döntött úgy, hogy megbízza a koalíció által a SIS élére javasolt Pavol Gašpart a polgári titkosszolgálat vezetésével. A kormány még februárban fogadta el, hogy az igazságügyi tárca államtitkári tisztségét betöltő Gašpar vegye át az intézmény irányítását. A leköszönő államfő, Zuzana Čaputová ugyanakkor nem döntött a kinevezésről, ezt inkább az új köztársasági elnökre bízta. Utódját, Pellegrinit június 15-én iktatták be, de egészen hétfőig várt ezzel a döntéssel. Ennek ellenére Pavol Gašpar lényegében már a mostani kinevezés előtt is irányítása alá vonhatta az SIS-t, ugyanis már korábban a titkosszolgálat igazgatóhelyettesi tisztségébe került. A kormány pedig, a hatásköri törvény módosításával, ezen pozíció betöltőjének kezébe adta az intézmény valódi vezetését.

Pellegrini a hétfői kinevezés alkalmával tartott beszédében azt mondta, a SIS feladata, hogy az olyan gyűlöletkeltést is figyelje, amely szerinte a kormányfő, Robert Fico (Smer) elleni merénylethez vezettek és amely nem csak az internetes térben, de a valóságos világban is terjed. Ugyanakkor felidézte a titkosszolgálat múltját is, amikor politikai célokra használták azt fel, a SIS vezetőit komoly bűncselekményekkel gyanúsították. Kijelentette, ennek nem szabad megismétlődnie. „A Szlovák Információs Szolgálatnak mindig az állam érdekében kell működnie, soha sem dolgozhat a politikusok, vagy más személyek érdekében, akik ezt a munkát befolyásolni akarnák, vagy élősködni akarnának azon” – jelentette ki az államfő. A SIS feladatai közül Pellegrini a terrorizmus és az illegális migráció megfékezését emelte ki, és arra utalt, az Ukrajnában folyó háború komoly biztonsági kockázatot jelent. Majd hozzátette, a parlamentben és a kormány szintjén is működnie kell a SIS-t ellenőrző intézményeknek.

A Denník N információi szerint az ellenzéki képviselők között az a hír terjedt, hogy a Hlas, amelyet államfővé választása előtt Pellegrini vezetett, a SIS-igazgató kinevezését egyfajta tárgyalási alapnak használta. A képviselők úgy tudják, ezzel az ütőkártyával szerette volna a Hlas biztosítani, hogy az ő jelöltjük, Richard Raši kerüljön a törvényhozás házelnöki tisztségébe. Mindezt annak ellenére, hogy a Pellegrini elnökké választása után megüresedett székre a legkisebb kormánypártot, az SNS-t vezető Andrej Danko is igényt tartott. Ebben egyébként támogatta őt Robert Fico (Smer) kormányfő is. A lap információi szerint az sem kizárt, hogy Pellegrini azért késlekedett Pavol Gašpar kinevezésével, mert a személyében biztonsági kockázatot lát. Az SIS újdonsült 36 éves igazgatója például nem tudja hitelt érdemlően megmagyarázni, honnan volt pénze a tulajdonában lévő négy ingatlanra, köztük egy luxusházra. De szerepelt azokon a rejtettkamerás videofelvételeken is, amelyeket a rendőrség a hírhedt lévai vadászházban készített. Pavol Gašpar, aki Fico közeli munkatársának számít, itt többek között Robert Kaliňák (Smer) jelenlegi védelmi miniszterrel is arról egyeztetett, a Tisztítótűz-ügyben milyen vallomást tegyen a bíróságon annak érdekében, hogy a felelősség ne őt terhelje.

Pavol Gašpar a fia annak a Tibor Gašparnak, aki 2012-től, a Kuciak-gyilkosságot követő politikai válságig vezette a rendőrséget. 2018-ban nyilvános nyomásra mondott le a tisztségéről. 2020-ban aztán a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a „Tisztítótűz” fedőnevű akció keretében egyebek mellett korrupcióval, bűnszervezet létrehozásával és működtetésével, valamint köztisztviselői hatalommal való visszaéléssel gyanúsította meg. A gyanú majd a későbbi vád szerint az utóbbiban a Gašparékkal rokoni kapcsolatban lévő Norbert Bödör nyitrai vállalkozó is közreműködött, bizonyos büntetőügyek kimenetelét befolyásolták. Bödör és az idősebb Gašpar vizsgálati fogságban is volt, az ügy bíróság elé is került. Tibor Gašpar az ellene folyó büntetőeljárás ellenére felkerült a Smer 2023-as parlamenti választásra állított jelöltlistájára és a voksoláson mandátumot is szerzett, majd a törvényhozás védelmi bizottságának elnöke lett, de parlament alelnöki tisztségébe is megválasztották.

Read More

Post Comment