A rendőrség figyelmeztet, a pedofilvadászok is bűncselekményt követnek el
2024. 08. 27., k – 16:36
A csoport tagjai kiskorúnak adják ki magukat az online térben, így állítanak csapdát a pedofiloknak.
A rendőrség tájékoztatása szerint az utóbbi időszakban egyre több olyan csoport jött létre, amelynek tagjai pedofilokra vadásznak.
Mint írják, ezen személyek külföldi videókból inspirálódva az online térben vadásznak pedofilokra úgy, hogy 15 év alatti gyermeknek adják ki magukat, és személyes találkozót kezdeményeznek azokkal, akik érdeklődést mutatnak irányukban. A találkozón ezután bántalmazzák, megfenyegetik és -zsarolják a csapdába csalt, megtévesztett személyt. Minderről felvételt készítenek, amit aztán a közösségi hálókon is közzétesznek.
A csoport tagjai „pedofilvadásznak” nevezik magukat, akik „a társadalom védelmezőiként” lépnek fel.
A rendőrség ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet, hogy az ilyen csoportok tagjai súlyos bűncselekményt követnek el, amelyek szintén jogi következményeket vonnak maguk után. „Ezzel a veszélyes jelenséggel nemcsak mi, hanem Európa más rendőri szervei is intenzíven foglalkoznak” – tette hozzá a rendőrség.