Csütörtökön indul a LehárFeszt
2024. 08. 27., k – 08:32
A zenés színházi előadások mellett plakátkiállítás, Liszt Ferencre reflektáló tárlat, filmvetítések és jelmezes felvonulások is színesítik idén a LehárFeszt nemzetközi operettfesztivál programjait augusztus 29. és 31. között Komáromban.
A Lehár Ferenc Polgári Társulás 2012-ben alakult meg Komáromban Klemen Terézia vezetésével azzal a céllal, hogy Lehár Ferenc szellemi örökségét ápolja. A szervezet a megalakulása óta rendszeresen szervez az életműhöz kapcsolódó eseményeket – a Lehár Bált, a tavaszi Lehár Napot, a Lehár Nyár rendezvénysorozatot –, valamint minden évben megemlékezéssel, koszorúzással és ingyenes térzenei koncerttel tisztelegnek a zeneszerző előtt Lehár Ferenc születésnapján, április 30-án. 2023-ban hagyományteremtő szándékkal hozták létre a nemzetközi operettfesztivált, melyen amellett, hogy megidézik az operettek fénykorát, olyan ismert kortársak, mint például Kálmán Imre művei is felcsendülnek.
Az idei LehárFeszt első napján egy különleges színházi előadás is várja a látogatókat: Faragó András Topy rendezésében és közreműködésével kerül színre Klemen Terézia darabja, Az asszony összetör című zenés életrajzi színmű, amely Kálmán Imre három nagy szerelmét mutatja be. A 20. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének életét a siker és hírnév mellett a tragédiák is végigkísérték. Családjának elszegényedése, illetve ízületi problémái miatt derékba tört zongorista karrierje, miközben a világháborúk szörnyűségei is hatással voltak a művészetére – csakúgy, mint életének egy kevésbé ismert területére, a nőkkel való viszonyára. A darabban ezeket a nőket Kékkovács Mara tolmácsolásában ismerheti meg a közönség. Látjuk a nagybeteg Paula Dvorakot, akit Kálmán Imre közel 10 évig ápolt, majd a lángoló szerelmet az ünnepelt némafilmsztár, Eszterházy Ágnes személyében, aki olyan operettprimadonnákat ihletett, mint Szilvia, Marica vagy Fedóra, és akinek Kálmánnal való kapcsolatáról Palásthy György filmet is forgatott. Majd megérkezik a későbbi feleség is: a harminc évvel fiatalabb Vera Makinska a zeneszerző haláláig társa maradt a társadalmi kritikák ellenére is. Vajon mennyit emelt át műveibe az életéből Kálmán és ezek a hús-vér nőalakok hogyan viszonyultak saját múzsalétükhöz?
Faragó András rendezésében a zeneszerzőben dúló érzéseken és a személyes küzdelmeken van a hangsúly, ám a darab nem nélkülözi a humort és a romantikát sem. A Budapesti Operettszínház művésze pedig nem csupán a rendezői székből alakítja a dráma alakulását, ő maga is színpadra áll kolléganője, Kékkovács Mara partnereként.
Az asszony összetör című előadásra a belépés a LehárFeszt többi programjához hasonlóan ingyenes, a produkció Révkomáromban, a Tiszti Pavilon Amfiteátrumában kerül bemutatásra.
A nyitóelőadás mellett további bemutatókat is láthat a közönség – ilyen lesz például a Dérynétől István, a királyig című előadás, a Magyar Zenés Színház vendégjátékában pedig a Szögény Dankó Pista című darab.
Egy egyedülálló plakátkiállítás is nyílik, amelyet az érdeklődők a komáromi Tiszti Pavilonban tekinthetnek majd meg. A tárlat a plakátokon keresztül azt hivatott megmutatni, hogy Lehár Ferenc munkássága mindenhol jelen van – Los Angelestől New Yorkon át Londonig és Lisszabonig. Emellett a LehárFeszt idején megtekinthető lesz egy amerikai karikatúra is arról, hogy A víg özvegy című operett a színpadon túl mennyi mindenben él tovább: szivar, koktél, sör vagy éppen egy saláta nevében.
Kísérőprogramként Práczky István grafikus korábban már látott LisztOmánia című kiállítása is újra megnyílik. A tárlat ugyan Liszt Ferenc személyére reflektál, mégis kapcsolódik a fesztiválhoz, ugyanis Lehár köztudottan nagy tisztelője volt a zeneszerzőnek.
A Muzikális lurkók foglalkozásain a gyerekek betekintést nyerhetnek a klasszikus zene világába és megismerkedhetnek a zenés színházzal. A fesztivál idején a városban lépten-nyomon megidézik majd a 20. század elejének pezsgő nagyvárosi hangulatát. Százéves kabriók, korabeli primadonna- és bonvivánjelmezekbe öltözött hölgyek és urak vonulnak majd fel Révkomárom utcáin. Aki pedig testközelből szeretne ismerkedni az operettek szereplőivel, maga is felpróbálhatja majd a ruhákat, és beülhet az autókba. A flashmob jellegű megmozdulások mellett az autóknak az esti gálákon is fontos szerepük lesz, ugyanis a fellépő művészek ezekkel érkeznek majd az előadások helyszínére.