Search by category:
Egyéb kategória

Ukrán főparancsnok: már mintegy hatszáz orosz hadifoglyot ejtettek a kurszki régióban

Ukrán főparancsnok: már mintegy hatszáz orosz hadifoglyot ejtettek a kurszki régióban

Mészáros Richárd

2024. 08. 27., k – 19:55

Az oroszországi kurszki régióban folytatott hadművelet augusztus 6-i kezdete óta Ukrajna 594 orosz katonát ejtett fogságba, és jelenleg több mint száz települést, azaz 1294 négyzetkilométert tart ellenőrzése alatt – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka kedden az állami intézmények vezetőinek fórumán.

A katonai vezető elmondta, hogy a kurszki műveletnek az volt egyik célja, hogy jelentős orosz erőket vonjanak el más irányokból, főként a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségéből. „Jelenleg kijelenthetjük, hogy körülbelül 30 ezer orosz katonát vezényeltek át a kurszki térségbe, és ez a szám növekszik” – mondta. Mindazonáltal megjegyezte, hogy az oroszok Pokrovszknál még inkább erősítik csapataikat, és a leginkább harcra kész egységeiket ott vonták össze.

Szirszkij szavai szerint a helyzet Pokrovszknál meglehetősen súlyos. „Az ellenség ott igyekszik kihasználni létszámbeli és fegyveres fölényét, aktívan használja tüzérségét és légierejét. A megszállók támadóműveleteit túlnyomórészt gyalogos rohamcsoportok hajtják végre” – fejtette ki. Elmondta, hogy az orosz erők megkísérlik ellenőrzésük alá vonni a Kosztyantinyivka és Pokrovszk közötti autópálya egy szakaszát, hogy elvágják az ukrán csapatok utánpótlását. Szerinte „ezért nagy árat fizetnek, mert az ukrán erők naponta mintegy háromszáz orosz katonát ártalmatlanítanak”.

A főparancsnok rámutatott: a kurszki hadművelet meghiúsította az oroszok azon tervét, hogy megszállják az Ukrajna északkeleti részében lévő Szumi megyét. Hangsúlyozta, hogy az ukrán csapatok folytatják előrenyomulásukat a kurszki régióban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon közölte, hogy négy ember meghalt, és 16-an megsebesültek Ukrajnában kedden, az újabb orosz rakéta- és dróntámadásban.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról tájékoztatott a Telegramon, hogy keddre virradóan az orosz hadsereg tíz különböző típusú rakétával és 81 Sahid csapásmérő drónnal támadta meg Ukrajnát, ezek közül az ukrán légvédelem öt rakétát és hatvan drónt semmisített meg a levegőben.     Denisz Smihal miniszterelnök egy fórumon közölte, hogy hétfőn Oroszország első ízben vetett be ukrán elektromos alállomások ellen kazettás töltetű rakétákat, de a légvédelemnek köszönhetően minimális károkat okoztak.

A kelet-ukrajnai Harkiv megye ügyészi hivatala arról adott hírt, hogy nap közben az orosz erők a régióban lévő Bohoduhiv települést ágyúzták, a támadásban életét vesztette egy 71 éves férfi, nyolcan – köztük egy 15 éves fiú és terhes nővére – megsebesültek.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, keddi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 610 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett 12 orosz harckocsit, 52 tüzérségi rendszert és 120 drónt.

Read More

Post Comment