Kaliňák: 2025 végén érkezhet meg az első légvédelmi rendszer
2024. 08. 28., sze – 14:48
2025 végén érkezhet meg Szlovákiába az első, Barak típusú légvédelmi rendszer Izraelből, 2026 elejétől működhet. Az előzetes megállapodás szerint Szlovákia gyárthatná hozzá a rakétákat – tájékoztatott a kormány ülését követően Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter.
Hozzátette, hogy a szlovákiai ipart is bevonták a szerződésbe. „Úgy tudom, egyelőre két társaság lett megszólítva, egy állami és egy magán, a radarokkal, illetve a rakétagyártással kapcsolatban” – mondta, hozzátéve, feltehetően további cégeket is megkeresnek.
Kaliňák kijelentette, darabonként 128 millióról 92 millióra sikerült csökkenteni a légelhárító rendszerek árát. Emellett a megállapodásnak részét képezi nagyobb hatótávolságú rakéták és radarok leszállítása.
Szlovákia Izraeltől vásárol hat mobil légvédelmi rendszert, a tervezett összeg meghaladja az 554 millió eurót. A kormány szerdán hagyta jóvá a döntést. A kormányközi megállapodást várhatóan október végéig írja alá a védelmi minisztérium.