Az ausztráliai Adelaide-i Egyetem, az angliai Durhami Egyetem, a németországi Lajos-Miksa Egyetem és a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i tagintézményének (UCLA) kutatói öt óriásfarkas (Canis dirus) fosszíliáján végeztek DNS-szekvenálást. A nagyjából 50 ezer éves ősmaradványokat Észak-Amerikában tárták fel.

Az eredmények szerint az óriásfarkas fejlődése 6 millió évvel ezelőtt vált el a többi farkasétól és genetikailag annyira különbözött a többi kutyafélétől, hogy se prérifarkassal, se szürke farkassal nem tudott párosodni.

Az óriásfarkasok, amelyek méretüket tekintve akkorák voltak, mint a termetes szürke farkasok, de nagyobb fogakkal rendelkeztek és az összes ismert kutyaféle közül nekik volt a legerősebb harapásuk, a mai Észak-Amerika területén éltek és 13 ezer évvel ezelőtt pusztultak ki, valószínűleg azért, mert nem tudtak alkalmazkodni a jégkorszak változó környezeti viszonyaihoz.

„A szürke farkasok és az óriásfarkasok közötti anatómiai hasonlóságok ellenére, amelyek azt sugallják, hogy talán ugyanúgy rokonságban állhatnak egymással, mint a modern és a neandervölgyi ember, a genetikai eredmények azt mutatják, hogy ez a két farkasfaj sokkal inkább távoli rokonai egymásnak, mint az ember és a csimpánz” – mondta Kieren Mitchell, az Adelaide-i Egyetem kutatója, aki a tanulmány társszerzője volt.